A hangsúly természetesen nem a szolgáltatásokon, hanem a felhasználókon van. Érdekes látni a külföldi startupok sikerét, míg Magyarországon bátran kijelenthetjük, hogy az emberek berögződött ideológiák után választanak. Azt hiszem, hogy a magyarokból hiányzik a kipróbálás szelleme. Valahogy olyan mintha az emberek mindig a legszarabb szolgáltatások felé húznák egymást, alacsony az igény és ez baj.
Nemrég beszélgettem egy ismerősömmel ebben a témában, akit nyugodtan nevezhetünk átlagfelhasználónak, iWiW-en lóg amikor teheti, MSN-en chatel, Freemail-en levelezik, szóval gondolom mindenkinek ismerős embertípus. A kérdés onnan merült fel, hogy mesélte, mit szokott iWiW-en csinálni. Az ideje nagy részét azzal tölti el, hogy az ismerősei profiljait nézegeti. Kérdeztem tőle, hogy mégis mit élvez ebben? A válasz ennyi volt: “Hát, azt kell ott csinálni nem?”. Kis meglepődés után levezettem neki a Facebook példáját, hogy az ott fent lévő felhasználók mennyi funkció közül választhatnak, ha akarják, akár megoszthatják közvetlenül a fényképeiket más oldalról, rádiót hallgathatnak és ajánlhatnak egymásnak zenét, szóval igazi közösségként viselkednek. A véleménye csak annyi volt, hogy ő azt úgy se tudná megcsinálni, mivel nem ért hozzá.
Tehát a probléma még mindig innen gyökerezik szerintem, míg kint ma már tekinthetjük mindennapi használati eszköznek a számítógépet, internetet, addig itthon még mindig valami misztikus izének tekintik nagyon sokan. Félnek a felhasználók. Félnek kilépni a már sablonosan begyakorolt szokásokból és mivel “nem értenek hozzá”, ezért nem is keresik az újat, vagy az alternatívát. Ugyanez igaz valamilyen szinten a hazai webes életre is. Az emberek azért használják az adott szolgáltatást, mert mások azt mondták, hogy azt kell. Ha nincs iWiW fiókod, akkor furán néznek rád, ha MSN helyett valami más alternatív IM klienssel chatelsz, akkor már egyből számítógépzseninek tartanak. Egyszerűen beleidegződött az emberekbe az, hogy ők bizony nem akarnak oly sokat tudó webes szolgáltatást használni, mert nekik ez is jó. Félnek kipróbálni az új dolgokat és nem igazán tudnak különbséget tenni a kevés funkció és az egyszerűség között. Amíg ezek a demagógiák fent állnak, szerintem nagy változásokat se várjunk a magyar weben, nem hogy valamilyen komolyabb közösségi tartalomgenerálást.

2008. April 24., 02:42 Válasz Erre
Én is úgy érzem, hogy a magenta direkt nem fejleszti a freemailt, és az iwiwet. Maradjon az csak úgy ahogy van, jó az nekik…
De rengeteg más példát is lehetne hozni. Aki egy picit is nyitott a világra az rájön, hogy van élet az MSN-en túl is.
Fel kell nőni.
“Mi az a web2? Nem tudom, de mindig béta”
2008. April 24., 02:53 Válasz Erre
Szívemből szóltál.
2008. April 24., 03:25 Válasz Erre
Kicsiben érhetünk el változást!
Eddig hat ismerősömet avattam be az RSS+Netvibes előnyeibe. Folyamatosan váltanak Gmail-re, és online képmegosztókra. Egyre több ismerős ismerőse is érdeklődik!
Jó példával kell előljárni!
2008. April 24., 08:00 Válasz Erre
Olykor azon gondolkodom, mi értelme, vagy inkább létjogosultsága van az iwiw-nek?
Még a kezdetekkor én is kaptam rá meghívót, és csak nagyon nehezen fogadtam el.Nem láttam benne fantáziát. Jó, megtalálom a régi barátaimat, osztálytársaimat.
És? Mi van a “jelőjjébe”-n túl?
2008. April 24., 10:15 Válasz Erre
Az MSN-t szerintem a Microsoft üzletpolitikája miatt használják rengetegen, ami amúgy nem lenne annyira rossz IM, ha fejlesztenének rá (meg ha mondjuk kitiltanák azt a sok csillivilli gempa animációt). Egyébként szerencsére egyre több a Skype user.
Az iWiW és a Freemail no comment… Évek óta semmi fejlesztés.. Ja de mégis van: 1 GB-ra emelték tavaly az e-mailek tárhelyét
A magyar web süllyesztője (nem csoda, hisz Tíonlány). Egyébként az iWiWnek tényleg semmi értelme nincs a jelölgetésen kívül… Tavaly amikor valahányszor bejelentkeztem, mindig a pofámba ömlött a sok villogó flash reklám, az üzeneteim tele voltak kűddtovábbvagymeghalsz típusú körüzenetekkel meg spamekkel, bejelöltek mindenféle “aki aludt már farmerban” klubok, ráadásként maga a rendszer is valami csigalassú volt. Egyszóval: HASZNÁLHATATLAN. Akkor kerestem meg a “profil törlése” opciót, amit a mai napig nem bántam meg.
Egyébként tarthat engem mindenki egy betokozodott embernek, de nekem valahogy a Gmail szolgáltatása nem tűnik valami szimpatikusnak. Valahogy nem érezném biztonságban a leveleimet
Meg úgy általánosságben véve az egész Google-ös a weben mindent megtalálós dolog nem tetszik. Na ennyit akartam.
2008. April 24., 11:42 Válasz Erre
iwiw arra jó, hogy 100 ismerősönként 1 centivel nő a hímvessződ.
2008. April 24., 13:17 Válasz Erre
[Ez a #1091 hozzászólás idézete]
:DDD
2008. April 25., 00:49 Válasz Erre
Remek írás, és milyen igaz. Kedvencem, mikor a velem egy fősuliba (infóra) járó diákok (a.k.a. évfolyamtársak
) elcsodálkoznak, mikor valami olyasmit mondok, hogy feliratkoztam ennek meg annak az oldalnak az feedjére. Ilyenkor jön a “az mi?” kérdés. Informatikusok akarnak lenni ugye…
iWiW meg nókomment. Freemailt pedig soha nem is használtam, de nem is éreztem rá késztetést, hogy kellene.
2008. April 26., 00:30 Válasz Erre
Én éppen a minap csináltam anyumnak gmail-es accountot, mert a freemail-je állandóan szórakozott (hol nem jött be, hol nem nyitotta meg a leveleket…). azt is szépen “megoldottam”, hogy a gmail importálja a leveliet a freemailről, merthogy nehogymá’ más legyen a címe…
2008. April 26., 00:43 Válasz Erre
Igen, a Gmail switch már nálunk is megtörtént.