Frissen indulva fura volt nekem is ez az egész. Ide fogok írni. Mi lesz, ha mégsem? Kik fognak olvasni? Miért fognak olvasni? Egy csomó kérdés, ami egy kezdő fejében megfordul.

Régen úgy gondoltam, hogy a blog egy sziget, ahova betér az ember, majd leírja a maga kis napi okosságát, kikapcsol, majd továbbáll. Bullshit. A blog ennél több, ha igazán szereted, akkor inkább te vagy az személyesen, mint egy pont az életedben, amit néha megnézel. Mint ahogy te is, a blog is él, vannak rossz napjai és jó napjai, úgy változik, ahogy te is változol, te írod, szóval ez vagy te.

Sokan úgy tekintenek egy naplóra, hogy ez az enyém, azt írok ide, amit akarok. Ez így is van, de ha nem csak úgy írsz, hanem szeretnéd azt is, hogy mások is megtudják mit gondolsz, akkor fontos a külcsín. Itt most nem a dizájnra gondolok, hanem a blog lelkére, arra, ami egy olvasónak átjön abból amit itt talál, az első pillantásra. Megannyi helyen olvashattuk már, hogy hogyan növeld a látogatóid számát, hogyan írj, amikor nincs kedved, hogyan mutasd meg annak a buta Google-nek úgy az oldalt, hogy ő is értse. Rengeteg száraz tény, amit már ezerszer végigolvastunk. Egy valamit azonban mindig elfelejtesz a sok tipp között, a blog olyan mint te, ha unalmas vagy, akkor a blog is az lesz.

Azt mondják, hogy nem a külső, hanem a belső a fontos. Ugyan már, ez baromság, mindenki tudja, hogy senki nem fog odamenni hozzád, ha nem kelted fel valamivel az érdeklődését - ez legtöbbször a külsőd - és még ha meg is teszed, akkor ott is kell tartanod őt. Na vajon melyik a nehezebb? Ugyanilyen egy blog is. Ha eltekintünk az összes leírt tipptől, amit már fentebb is kiemeltem, akkor mi az ami megfog egy teljesen idegen ember naplójának olvasása közben? Persze, hogy a blogger, nem pedig a blog. Ő volt, aki odacsalt téged, nem a Google vagy a szósölnetwörk, akárcsak a való életben. Érdekesnek tűntél az olvasónak, ezért maradt a blogodon, ezért olvas rendszeresen. Ahogy mondani szokták, jókat írsz, tehát te is érdekes ember lehetsz. Az olvasó felállít egy képet magában rólad, ami az esetek 80-90%-ban igaz is (ha nem akkor nagyon jól hazudsz).

Amikor legközelebb belépsz a blogodra, akkor gondolkozz el, hogy lényegében magad látod a tükörben, ha ez tetszik, akkor valószínűleg elégedett vagy magaddal egyébként is. Ha nem, akkor kicsit nézz magadba, majd merj egoista lenni. Mindenki egyén, csak meg kell mutatni a jó oldalát, szerintem ennyi az egésznek a titka.

Beszólós: bármit ír, az tuti, hogy valami fikázás. Legtöbbször kipróbál minden új dolgot, majd leosztja a föld alá. Leggyakrabban IT blogok házigazdája, de előfordulhat nagyobb blogok mögött is, mint helyi megmondóember.

Pózer: hirtelen felindulásból kezd el blogolni, de legtöbbször semmi értelmeset nem tud kiköpni a monitorra. Gyakran használja az “XD” emoticont, az oldalsávján a világon fellelhető összes web2.0 badge, widget és profilra mutató link fellelhető. A sidebar-jának ezen részét mindig diszkófényekre emlékeztető színkavalkád övezi, szívesen használja a már sokszor megcsodált ingyenes blogszolgáltatók alapsablonjait. Ha megkérdezed tőle, hogy mi az a blogroll, akkor csak fura fejjel néz rád vissza.

Hírfirkálós: early adopternek tünteti fel magát, mindig próbál egy coolnak tartott dologról elsőként posztot firkálni, a blogja inkább hasonlít egy napilapra, mint személyes blogra. Szintén gyakran fordul elő IT blogok mögött, az RSS-t, mint olyat istenként tiszteli, minden harmadik tweetje arról szól, hogy most bizony elolvassa a 4000+ hírt a Google Reader-ben.

YouTube videó linkelős: előfordulási helye leginkább a blog.hu és környéke, az általa vezetett blog kb. fél óráig töltődik, mert tele van flash videókkal. Különlegessége, hogy a blogjára még sohase írt egy karaktert sem, az “embed” szóra figyelmesen néz. Külföldi kiadású testvérei a Tumblr-t használják, amiről persze a magyar rokon még nem hallott. Twitteren nem érdemes követni, maximum, ha nagyon unatkozunk.

Mac switcher: vaskos Windows júzerként kezdi az irkálást, majd hirtelen vesz egy Mac-et és leírja a már oly sokszor elolvasott vallási szövegeket. Ha ilyen blogger oldalát olvassuk, akkor készüljünk fel arra, hogy az első leírt Mac szó után, az elkövetkező fél/egy évben csak az Apple-lel kapcsolatos dolgokról fogunk nála olvasni.

GTD-s és tipptáras: legtöbbször egy depressziótól menekülőként kezdi az írást, majd az összes fura japánszavas lélekdolgot bemutatja, ha geek, akkor minden harmadik posztja a GTD-ről szól. A GTD-s posztok között egyéb tippeket olvashatunk tőle szinte minden témában. Minden őt segítő apróságot istenként tisztel, ha valami oknál fogva meg kell az adott dologtól/szokástól válnia, akkor megint depresszióba fordul.

Fotós: szintén nem nyúlt még a billentyűzethez, de ha a blog dizájn tetszetős, akkor legtöbbször nem vészes őt “olvasni”. Természetesen rendelkezik a kötelező Flickr account-tal, ahol a hétköznapi ember jobb, ha el se olvassa a hozzászólásokat. Rengeteg fura 3 és 4 betűs sablonszó kering arra.

Egoista: onnan ismerjük meg a blogot, hogy a tulaj vadul moderál minden hozzászólást, ami őt fikázza. Ha elfajulnak az indulatok, akkor egyszerűen lezárja az adott poszthoz a hozzászólási lehetőséget, legvégsőbb esetben az egész blogon letiltja azt. Az oldalán legtöbbször az elmúlt napjainak történéseit olvashatjuk végig, aminek néha szappanopera íze van.

Blogokról blogoló bloggerekről blogolós: Ő az aki minden tud már a blogokról, ha az ő naplóját nézed, akkor legtöbbször azt hiszed, hogy egy újabb portálra tévedtél. Különös ismertetője, hogy nagyon aktív Twitter-en vagy valami más mikroblogger szolgáltatáson.

Webkettes bétás: minden fura nevű szósölnetvörköt kipróbál, majd arról legtöbbször tesztet ír, de végül már ő se használja az adott szolgáltatást. Ha a blogján rákeresünk az “invite” vagy “meghívó” szóra, akkor lényegében minden bejegyzését megkapjuk.

Szóval, szerintem…

Szerinted?

Több, mint egy éve írok, kezdetben csak a kipróbálás volt a cél, majd valahogy rászoktam és most itt vagyok. Sok mindent tanultam más blogokból, de az egyik alapvető kérdésen csak most gondolkoztam el igazán, van-e valami személyes fejlődési látványa annak, hogy valaki blogot ír?

A kérdés inkább a szakmai vagy az egy témát felölelő blogok íróinak lehet érdekes. Magamat nem igazán tudnám egy konkrét kategóriába sorolni, van itt szó Mac tippekről, webkettes dolgokról, zenéről, néha rólam is.

Alapvetően személyes tapasztalatok következnek, de talán pár darab általánosan is igaz lehet.

Véleményformálás

Elég sok időt fektetek egy-egy bejegyzésbe, próbálom a lehető legjobban kifejezni az adott dologról a véleményem és ez visszaköszön a hétköznapokban is. Régebben problémám volt, ha a beszélgetések közben valamilyen engem érintő témára terelődött a szó és kérdezték, hogy én mégis mit gondolok erről. Előfordult, hogy csak hebegtem-habogtam, viszont egy idő után észrevettem, hogy magamat idézem. Egyszerűen eszembe jutott egy korábban leírt bejegyzés, majd elmondtam a poszt lényegét a beszélgető feleknek is. Természetesen nem írunk le mindent egy blogra, de a kifejező képesség fejlesztésében igenis van szerepe a blogírásnak.

Tapasztalatszerzés

Talán a legfontosabb, ha írok egy témáról, akkor azt úgy teszem, hogy lehetőleg legyen fogalmam miről is osztom az észt. Legyen az például egy alkalmazás, előtte kipróbálom, kritikus szemmel figyelem, majd véleményt formálok róla. Közben természetesen tapasztalatot szerzek, amit nem csak a készülő bejegyzéshez kamatoztathatok. Egy blogger szerintem alapvetően kíváncsi természetű, az adott témába alaposan beleássa magát, próbálja átlátni az ott felgyűlt dolgokat, majd szelektálja azt a saját szemléletével. Ebből a való életbe is tudunk magunkat dolgokat átültetni.

Csak a lényeg

Ha megfigyeled, akkor egy jó bejegyzés mentes a felesleges sallangoktól. Sokszor látom, hogy egy pár mondatban leírt poszt sokkal hasznosabb, mint az ugyanazt a témát taglaló kisregény. Ezt a szemléletmódot én is próbálom alkalmazni a mindennapok során, nem akarom magamat felesleges dolgokba kergetni, ha tudom, hogy ezt egyszerűbb módszerrel is elérhetem vagy elmondhatom.

Megfelelő közösség

Sokan nem használják fel a blogjuk mögött összegyűlt olvasói tábort, pedig gyakran hasznos. Alapvetően azért olvas téged valaki, mert számára is érdekes dolgokat írsz, tehát hasonló a szemléletmódja, mint a tied (legtöbbször). Nincs is nagyobb lehetőség annál, minthogy ezekkel az emberekkel próbáld kialakítani a szakmai vagy érdeklődési kapcsolataidat. Nagyon sok érdekes embert ismertem meg ezen blog által és ezt valahogy értékelnünk kell(ene), mert a tapasztalatcsere mindig a hasonló érdeklődésűek között kezdődik - mint tudjuk holtig tanul az ember.

Hogy milyen további lehetőségeket hordoz magában a hétköznapi életünk fejlesztésére a bloglás azt nem tudom, nálam ezek voltak a fő pontok. Nem is kell ennél nagyobb inspiráció a folytatáshoz.

Te miket tanultál a blogírásból/olvasásból?

Az online világban könnyen lehet barátokat találni, elég ha beregisztrálsz egy közösségi oldalra, egy idő után össze fog gyűlni a saját kis játszóteredhez szükséges emberek száma. A blogok közötti barátság egy érdekes fogalom, leginkább ki szokott merülni egy linkcserében, ami kis és nagy blog viszonylatban általában egyoldalú - gondolom nem kell leírnom melyik oldal felé…

Mégis miért érdemes más hozzád hasonló bloggerekkel is kétoldalú barátságot kötni? Ha magadnak blogolsz, akkor nem fontos, de ha szeretnél egy kis olvasótábort is szerezni, akkor a legjobb módszer rá, ha hozzád hasonló méretű blogokkal “szövetkezel”. Érdekes kifejezés, de lényegében ez van a háttérben, ezután már csak az a kérdés, hogy kihasználod-e ezt, vagy hagyod a dolgokat maguktól működni.

A legjobb érzés, mikor egy blogger bejegyzésére reagálnak mások a saját blogjukon, ilyenkor tudatosul benned, hogy valami olyat írtál, ami megmozgatta az embereket. Te voltál, aki feldobott egy témát, mások pedig rád linkelve elmondják a hozzá kapcsolódó véleményüket - sokszor láttunk már ilyet. Ezzel növeled az önbizalmad is, ami csak azt segíti elő, hogy legközelebb nagyobb örömmel ülsz le egy bejegyzést megírni.

Hozzászólások tekintetében se rossz dolog ez, lényegében ha egy olvasó látja, hogy felkapott az adott bejegyzés, akkor legtöbbször komolyan szól hozzá a post-hoz. Ilyenkor látszik meg a blogok közötti barátságok igazi lényege, az olvasók csereberéje egymás között. Ha te linkesz valahova, oda az olvasóid nagy valószínűséggel át fognak kattintani ezzel növelve a partneroldal nézettségét - nem utolsó sorban a másik blogger megelégedését, hogy felkeltette az emberek figyelmét valamivel.

Sokan mondják, hogy nem azért blogolnak, mert olvasókat akarnak szerezni, ezt elfogadom, de tény, hogy társas lények vagyunk és ha magadba nézel, akkor szerintem nincs ellenedre, ha valaki el is olvassa azt amit írsz. Természetesen ne azért blogolj, mert nézettséget akarsz szerezni, ha ez a fő célod, akkor már rég elvesztél, a cél mindig az legyen - ha egy kicsit is olvasó centrikus vagy - hogy érdekes témákról írj. Olvasd el mit írnak a barátok, lehet olyan témát fogsz találni, ami téged is inspirálni fog.

Végül legfontosabb: ha vannak blogger barátaid, akkor ápold is a fent lévő kapcsolatot, szólj hozzá te is a barátaid blogjain, ha már ők is megtiszteltek vele. Kölcsönösség kérdése az egész.

“Bezzeg régen még…” ezzel is lehetne indítani azt a már sok helyen leírt mondatot, hogy hígul a szcéna. Bodzás Fanta írt egy érdekes bejegyzést arról, hogy a bizony kezd a blogolás is divat lenni. Átlépjük a mainstream kapuját, mindenki tudni fogja kik vagyunk, egyre több blogger wannabe fogja leírni a már már idegölően semmitmondó hülyeségét.

“Nem tudom rendesen indokolni a véleményem de blogot írni tényleg divat. És ez tényleg a minőségben látszik meg. Ilyen volt az iWiW is anno. Amíg egy zárt közsséget alkotott addig csak teljsesen normális embereket lehetett találni. De ma. Ma aki nincs fent iWiW-en az nem létezik. Mintha az egy etalon lenne.”

Ez egy kétoldalú folyamat. Bármi, ami egyszer kikerül a nagyvilág elé, az két fontos dolgon esik át, az egyik jó, a másik rossz.

Mindenki ismeri azt a régi mondást, hogy az emberiség átlag IQ-ja mindig ugyanannyi, csak a népesség növekszik. Ez így is van, ha egy adott közösséget nézünk meg, akkor mindig láthatjuk azt, hogyha az egy szubkultúra, akkor az ott lévő tagok mindig egy bizonyos értelmi szint felett vannak az adott dologban. Ez azt jelenti, hogy a kezdeti szűk csoportban rengeteg szakmai dolog van, nincsenek úgymond kezdők, mindenki tudja miről van szó, nem kérdeznek az adott témában hülyeségeket, csak zajlik az élet. Egy dolog popularizálódása akkor vehető észre, ha megjelenik az átlag, mondjuk azt, hogy kezdők. A kezdetben elit tagokból álló csoport elkezd felhígulni és jön a mainstream-mel járó legszarabb dolog, az IQ szint csökkenése.

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy valaki azért hülye, mert kezdő. Ez a feltételezés baromság, viszont, ahogy írtam az IQ átlag csökkenésének is van oka, egyszerűen, az igazán hülyék, akik lehúznak egy bizonyos szubkultúrát a saját alacsony szintjükre, majd azt erősen ott is tartják. Tudom, hogy most sokan hüledeznek, hogy ezt csak így leírom, de ez nem az én véleményem, ez egy tény. Ahol sok az idióta, ott mindig kevesebb az értelmes ellentét és bizony sok hülyének mindig nagyobb a hangja az átlagnál. Magyarul a kezdeti elit közösség értelmes tagjai azt veszik észre, hogy a minőség csökkenésével egyidejűleg nőt a “hangnem” is.

Mégis miért jó az nekünk, ha egy bizonyos rétegdolog kikerül a nagyvilág elé? Egyszerűen azért, mert hangot kap, támogatottságot és hírnevet. Ha ezt a jelenséget levezetjük a bloggerekre, láthajuk, hogy most ennek a folyamatnak járhatunk valahol a felénél. A közösség kezd hatni az egyénre, aki kipróbálja azt, talán sikerül neki, talán nem, de megpróbálta és ez a lényeg. Aki minőségi tartalmat ad, az úgyis fentmarad. A blogok is evolúció alapján léteznek, aki nem tud minőségi tartalmat mutatni, azt eltapossák előbb vagy utóbb. Ez nem verseny, egyszerűen csak olyan, mint az élet. A blog rólad szól, ha szar, nem fognak olvasni, ha jó a téma és látnak benned valamit, akkor lesz közönséged. Minden blogger a nulláról indult, aki kibírta, az most fog átesni azon a holtponton, amin túl már egy saját, mindig visszatérő olvasótábor várja, aki csak rá kiváncsi. Az ebből kimaradt emberek pedig egyszerűen továbbállnak új időtöltést keresve…

Társas lények vagyunk, tele gondolatokkal, amiket meg akarunk osztani. Elég snassz válasz, de így van. Emlékszel még az első percre mikor feltelepítetted a Wordpress-t, vagy regisztráltál a Freeblog-ra? Mi volt az a gondolat ami akkor járt a fejedben? Én is tudok ilyet, meg akarom csinálni, érzem, hogy jó vagyok valamiben.

Van akinek ezek a gondolatok keringtek belül, de akad olyan blogger is, aki csak azt mondta: “leírom már valahova, hogy mi van velem, ha olvassák, olvassák, ha nem, hát nem”. Igazából nem tudom eldönteni melyik a jobb hozzáállás, de talán nem is kell. Lényegében két végpont van:

• azért írok, mert sok emberhez akarok szólni, van egy téma (vagy több) amiben jó vagyok, tudatni akarom ezt mindenkivel.
• azért írok, mert szeretem visszanézni mi történt velem, itt tudom levezetni a feszültséget, ha másokat is érdekel, az egy plusz jó dolog.

Az első verzióban definiált harcos általában tematikus blogot ír arról a témáról, amiben ő jónak érzi magát. Nem szívesen beszél személyes témákról, nem is igazán illene az öszképbe. A második szereplő igazi egoista, csak róla szól a blog, természetesen mindig az a téma, ami őt aktuális érdekli, vagy megtörtént vele.

Igazából felesleges így becímkézni a bloggereket, a blogok nagy százaléka valahol a két véglet között tengeti mindennapjait. Egy közös van bennük, ami viszont állandó, ez rólad szól, legyen az egy szubkultúrának írt napló, vagy egy egoblog, ha jobban megfigyeled, láthatod, hogy te vagy a főszereplő mindentéren. Te adod a témát, ha más is hasonló érdeklődéssel bír, akkor természetesen olvasnak, de te vagy a főnök, ez a te blogod.

Van aki azt vallja, hogy az olvasó mindenek előtt. Valamilyen szinten ezzel egyet kell értenünk, de sose feledd, ha más szabja meg neked mit írj, akkor lényegében a blogolás öröme vész el. Természetesen nem azt mondom, hogy ne is foglalkozzunk az olvasókkal, nagyon is kell, de ne hagyd, hogy az befolyásoljon, hogy minden nap a blogod stat-ját lesed, figyeled a keresőkifejezéseket ki mi alapján talált meg, majd abba az irányba viszed el az egész oldalt. Sajnos nagyon sok blogger beleesik ebbe a hibába. Azt tanácsolom nézz magadba és ha igaz rád ez a kép, akkor emlékezz vissza a kezdetre, mikor tele voltál tervekkel, nem érdekelt semmi, csak, hogy amolyan indie módon ki akarod egészíteni magaddal a hatalmas blogszférát. Lehet, hogy azóta változtál, de a kezdtei alapkoncepciót sose felejtsd el, többek közt ez tesz téged bloggeré.

Tehát a kérdés adott, miért is blogolsz?

Milyen érdekes feltevés igaz? A naponta olvasott blogjaid alapján hányszor fordult meg benned az a kérdés, hogy a blogger egy tartalom kreátor, milyen lehet amikor ír?

Lényeg a kérdésben, hogy a blogger semmit sem ér olvasók nélkül, a nagy pusztaságba kiabált felesleges írás az egyik legrosszabb, amit egy blogger átélhet. Alapvető lételem a közösség, ahova a blog tulajdonosa bedobva egy témát, lényegében egy beszélgetést folytathat az olvasóival. Ha te nem létezel, mint olvasó, akkor a blogger csak egy egyszerű kirakati bábu, ami csak lóg a semmiben a saját gondolataival. Az olvasó az igazi erő, ezt tudja mindkét oldal.

Mégis miért nevezzük bloggernek az olvasót? Ez nem mindig van így, olvasó és olvasó közt is van különbség. Nem a hozzáállásra vagy egyéb más tulajdonságra gondolok, hanem a legalapvetőbb jellemzőre, az aktivitásra. Amikor megkaptad a legfrissebb bejegyzést a kedvenc blogod feedjéről, majd elolvastad, mi jár a fejedben? Ha az, hogy lépjünk a következő post-ra, akkor nem neked szól ez az írás, de ha arra, hogy ehhez hozzá kell szólnom, legyen az pozitív, vagy negatív, akkor itt bizony rólad beszélünk. A kommenter hasonló, mint a blogger. Elmélkedik arról amit a blogger írt, véleményt formál róla, akárcsak a blogger, leírja a gondolatait, akárcsak a blogger. Ez teszi a bloggerhez hasonlóvá, ettől válik a kommenter is bloggeré, csak ő nem pont úgy közli az aktuális gondolatokat, mint a blogger.

Az igazság az, hogy minden blogger igazi kommenter, de nem minden kommenter igazi blogger, a bogár és rovar hasonlattal élve. A blogger ír, mindig, ha tetszik, ha nem, ha olvasod, ha nem. A kommenter viszont követ egy vonalat, amit te jelölsz ki neki, te adod az inspirációt ahhoz, hogy írjon. Ez téged örömmel is tölt el, lényegében alapelem minden bloggernél a várakozás a visszajelzésre, ez dönti el, hogy mennyire sikeres egy írása. A kommenter a döntő. Ez egy kölcsönös szimbiózis, amiben nincsenek ellentétek. A blogger is ír, a kommenter is, a kettő egymás nélkül csak egy üres lyuk.

Egy homályos fogalom az elején, melytől nem tudsz szabadulni. Felfedezésed az RSS nevű izével indul, amit sose használtál, de valahogy megtetszik, hasznosnak tartod, sok oldalon láttad. Mindig is “kipróbálom” típus voltál, így hát rajtra készen a kis feed táraddal, olvasásba kezdesz.

Kezdetben híroldalak és egyéb érdekes dolog böngészésre használod, melynek nagyon örülsz. Végre nem kell végigmonitorozni naponta 30-40 vagy több oldalt. Nagy a dzsungel, melyben sok elrejtett kis napló vár arra, hogy olvasd. Személytelen oldalak, de a kipróbálás tudata nem hagy nyugodni. Az RSS nevű ködös dolog, mely neked olyan száraz és lapos volt kezdetben, hirtelen személyessé válik, valahogy élvezed ahogy mások gondolatait és véleményét böngészheted. Az üres és ismeretlen világ egy közeli és megfogható dolog lesz.

A megosztás gondolata. A kezdet után vár rád, melytől ritka a menekülés. Én is személy vagyok, én is rendelkezek véleménnyel, gondolatokkal, megosztanivalókkal. A személyességtől félsz, vagy egyszerűen nincs olyan akivel megoszthatod. Kell egy felület, egy biztos pont, ahova visszatérve vár mindig egy saját kis online világ, ahol csak te vagy és a gondolataid, távol de mégis közel a külvilághoz. Az első gondolatok amolyan sablon, próbaféle rövid eszmefuttatások. Érzed, hogy ez a világ bizony neked még egy ingoványos talaj, amiben nem olyan könnyű az elhelyezkedés. Párszor feladod, esetleg erőltetettnek érzed, nem ezt vártad tőle. Elérkezel a fordulóponthoz, abbahagyod, de egy rövid idő elmúltával, valahogy mégis mozgat ez az egész, a kifejezés, az írás, a közlés és a véleményed szabadsága.

Leporolod az eddigi gondolatokat, mint tapasztaltabb róka vágsz bele újra és fogsz billentyűzetet, hogy írj. Lassan rájössz, hogy ez több, mint írás, ez te vagy, ezek a te gondolataid. Élvezed, ahogy egyre többet írsz, élvezed, hogy van egy hely ahol kiadhatod magadból a felesleget, leírhatod azt ami idegesít, megoszthatsz szinte bármit, ami csak egy kicsit is foglalkoztat. Lassan alakul a közösség, olyan emberek, akik a te gondolataidat olvassák, igaz kezdetben félsz a publikumtól, a tudat, hogy ezt mások is látják, valahogy idegen neked, de kíváncsi vagy, talán azért is kezdted el ezt az egészet.

Érdekesnek találod, hogy valaki, akit nem ismersz hozzászól a gondolatodhoz. Lényegében tetszik a tudat, hogy elolvassák és kommentálják a szavaid. Itt kezdődik a függőség, olyan ez, mint egy tudatmódosító szer, ahogy beljebb kerülsz, annál többet igényelsz és az olvasóid is, akik ha kevesek, ha sokak, de kíváncsiak rád, a véleményedre és talán valahol számítanak is arra, hogy bizony neked írnod kell. A kezdetben oly homályos dolog, most végre kitisztul és a beleölt fáradtság talán visszaköszön az elégedettség formájában.

A mindennapjaid egyik új lehetősége lesz a kifejezés függősége, amit ha nem is mindig ilyen formában, de meg kell osztanod a többséggel vagy csak valakivel, aki meghallgat, legyen az szó vagy írás.