Update 1: Voltam bent a T-Mobile-nál, ahol csekély 80-at kérnek a javításért, maradok tehát valami GSM üzletnél.
Szarul kezdődik az új év. Éppen a szilveszteri buli közepén akartam felhívni valakit, amikor kicsúszott a kezemből az iPhone-om és kb. másfél méter magasról egyenes és határozott repüléssel a betonra érkezett kijelzővel lefele. A baj persze mellékelve, a kijelzőm jobb felső sarka szinte szilánkosra tört, a Home gomb felett pedig finoman elrepedt az LCD-t borító üveg alja.
Az egészben az a vicces, hogy a telefonnak semmi baja, ugyanúgy működik tovább, minden funkció tökéletesen használható, leszámítva, hogy a kijelző rommá tört. Sajnos a javítás nincs benne a gariban, így végignéztem pár oldalt, ahol 40-50 között mozog a kijelzőcsere, ám mielőtt bármit is csinálnék vele, beviszem holnap a T-Mobile-hoz, megtudni, hogy ők mit mondanak rá. Nagyon remélem sikerül valami okosat kitalálni, majd írok még a fejleményekről.
Pár kép a telefonról:
Lassan 3 és fél hónapja (nem teljesen) elégedett iPhone felhasználó vagyok, volt a telefonom jailbreakelve is kb. két hétig, de végül visszazártam pár egyszerű ok miatt.
Frissítések
Amikor feltöröd az iPhone-od, akkor egy alapvető kényelmi szemponttól fosztod meg magad, ez pedig a hivatalos frissítési lehetőség. Általában gyorsan meg is szoktak jelenni a töréshez szükséges lehetőségek, de nem akarok várni mindig napokat azért, mert frissíteni akarom a telefont. A másik negatívum, hogy ilyenkor újra kell a telefon szoftverét telepítni, ami nem túl kényelmes, főleg, ha sok cuccod van már rajta.
Linux érzés
Kellemes, mikor a Cydia elkezd telepíteni egy alkalmazást, fut a kis terminal, tölti le a nem hivatalos dolgokat. Kellemes, mikor be kell SSH-znod különböző hackek miatt. Kellemes, mikor tákolt érzésű programokat kell használnod bizonyos hiányzó funkciók miatt. Az egész a jó régi Linux feelinget hozza vissza, amikor buta how-to-kat kellett mindenféle alapdologhoz olvasgatnod. Köszönöm, de szerintem az iPhone felhasználóbarát szelleméhez ez valahogy nem illik.
Várakozás és kockázat
A fentebb is említett frissítés miatt legtöbbször pár napig eltart, amíg a Dev Team megjelenteti az új jailbreak módszereket. A legszebb a 2.2-es update után megjelent instrukciók tömkelege, nem telepítheted ilyen és olyan Mac-en, vigyázni kell, hogy nehogy olyan módszert használj, ami nem megfelelő a telefonodhoz, ha függetleníteni akarsz, akkor ezt és ezt nem teheted meg. Értem én, hogy barkácsolás, de amíg az Apple és a Dev Team macska-egér játékot játszik (mindig is azt fog), nem is lesz olyan módszer, ami teljesen veszélytelen. Nekem ez nem éri meg és időm sincs arra, hogy minden update után kitegyem a telefonomat annak a kockázatnak, hogy bármi közbejöhet egy jailbreak alkalmával és akkor akár ugorhat a készülék is.
Alkalmazások, plusz funkciók
Legtöbbször az a jailbreak melletti érvek fő oka, hogy olyan funkciókat is elérhetsz, amit egyébként nem. Működik a telefonon a videófelvétel, MMS, tethering és természetesen tudsz crackelt AppStore-os alkalmazásokat is telepíteni. Személy szerint nekem ezekre még nem volt eget rengetően vagy egyáltalán szükségem. A videófelvétel jó lenne, de igazán nem igénylem, az MMS-ről egyébként is megvan a saját negatív véleményem, a tethering jó dolog, de még nem használtam azon kívül, leteszteltem anno a PDANet-et, az alkalmazásokat - legtöbbször pár száz forintos dolgok - pedig szerintem bárki megveheti, aki egy iPhone-t meg tudott venni. Tudom, a jailbreak sok másra is jó még, de a fentiek a legtöbbet hiányolt lehetőségek.
Garancia
Amikor feltöröd az iPhone-od, akkor hivatalosan elvész a garancia, az természetesen más kérdés, hogy amint visszazárod, senki sem mondja meg, hogy jailbreakelve volt a telefon. Igen ám, de mi történik, ha a beüt a gubanc egy tört telefonnál? Fizethetsz kemény pénzeket a javításért.
Végszó
Természetesen nem muszáj, hogy egyetérts velem, de én úgy gondolom, hogy a jailbreak egy teljesen felesleges és mellőzhető dolog. Az előnyeivel szemben nekem nem éri meg a sok kockázat, amivel jár és én inkább megvárom, amíg az Apple fog lépni egy funkció elérésnek érdekében.
Már sok helyen el lehetett olvasni, hogy megjelent az iPhone 2.2-es frissítés, de engem az érdekelne nagyon, hogy Street View, meg Emoji emotikonok helyett, nincs pár olyan ötlet az Apple-nél, amit esetleg a magyar felhasználók is tudnának használni?
Kezdjük az elején. Rendben, hogy a héten lezajlott T-Mobile sajtótájékoztató szerint hatalmas lelkesedéssel használják a magyarok is az iPhone-t (mi mást is hallanánk?), de pár alap fícsör szükséges lenne még az igazán sikeres itthoni helyzethez.
1. Magyar nyelvű szoftver: tudom, hogy az igazi geekek megvetik a magyar nyelvű dolgokat, de amíg nem fogjuk látni a magyar nyelvet hivatalosan a telefonban, addig mégis milyen sikerről beszélünk? Persze nem azt mondom, hogy Pistikénél is iPhone-t akarok látni, de nagyon sok ismerősömet elrettenti a magyar nyelv hiánya, pedig vennének iPhone-t.
2. Magyar szótár: az automatikus javítást sokan gyűlölik a telefonban, pedig nagyszerűen működik angol nyelven. A friss szoftverben már ki is lehet teljesen kapcsolni (erre se tudom miért kellett több hónapot várni), de sokkal könnyebb lenne gépelni, ha implementálva lenne a magyar autokorrekció is.
3. Több magyar iPhone-os webfelület: ez nem igazán a telefon hátránya, hanem inkább a magyar “webkettes” szolgáltatásoké. Pár próbálkozást már látunk, de én például nagyon szeretnék iPhone-os felületű mobil bankolási lehetőséget, menetrendet, iwiwet (haha!), stb. A legjobb mikor a gyári T-Mobile-os web’n'walk bookmark beszól, hogy ezen a készüléken nem használható a szolgáltatás…
Ezeken kívül persze végtelen hosszan lehetne sorolni a hiányzó fícsöröket, de azt hiszem a fenti három a legfontosabb. Az Apple-nél pedig, Steve és Scott olvashatna pár oldalt, ahol leírják a felhasználók, hogy ez meg ez hiányzik. Köszönjük szépen az új podcast és Google Maps funkciókat, de ez nekem most kevés volt. (Egyébként sikerült végre felcserélni a Z-Y betűket és a .hu-t hozzáadni a Safari billentyűzetéhez.)
A blogger természetesen imádja hőn szeretett Jézus telefonját, de nincs megelégedve az Apple jelenlegi új funkcióként bemutatott ötleteivel.
Mióta megvettem az iPhone-omat, azóta keresem a megfelelő tokot a telefonhoz, ami lehetőleg nem is túl feltűnő, de közben védi is a készüléket. A mai tokok között mondjuk azt, hogy nem találtam igazán megfelelő darabot, viszont pár hete megkeresett Elek Imre az ivsnet-től, hogy rendelkezésemre bocsájt egy Invisible Shield tokot, próbáljam ki és írjam le róla a véleményemet. Nem sokkal később meg is kaptam a csomagot, feltettem a telefonra és elfelejtettem, hogy rajta van.
Az Invisible Shield elég nagy hypenak örvend az iPhone tulajok között, ugyanis úgy hirdeti magát, hogy megvédi a telefont anélkül, hogy észrevennénk azt. A tok lényegében egy átlátszó erős gumiszerű dolog, amit a telefonra kell darabonként felhelyezni. A csomag tartalmazza a tok elemeit a telefon különböző oldalaira, a magyar használati utasítást, egy simító eszközt és egy spray-t. Talán az egyik legnagyobb hátránya a toknak, hogy hatalmas türelem kell az applikálásához. Mielőtt elkezdjük a műveletet, jó ha keresünk egy nyugodt és tiszta sarkot a házban, majd alapos kézmosás és iPhone takarítás után kezdünk neki.
Először a kijelzőre való darabot érdemes feltenni, ugyanis talán ez a legegyszerűbb. A csomagban lévő sparyből fújni kell egy kicsit a tokra, majd feltenni azt. Itt jön a nehéz rész ugyanis a tok nagyon ragaszkodó darab, ami nem baj, de elsőre nem sikerült eltalálni a megfelelő szöget. Kétszeri próbálkozás után felkerült a telefon kijelzőjére kis légbuborékokat hagyva maga alatt. Ilyenkor kell elővenni a szintén csomagban lévő simító műanyagdarabot, amivel egyszerűen ki tudjuk egyenlíteni a megmaradt hibákat. Ha készen vagyunk, akkor hátra van még a hátlap és az iPhone oldalaira való felhelyezés. A hátlap talán a legnagyobb odafigyelést igénylő rész, ugyanis a telefon lekerekített hátulja miatt a sarkoknál lévő egyenetlenül felkerülő tok nem akar elsőre odaragadni a készülékhez. Ilyenkor pár percig a tenyerünkkel nyomva, helyrehozható a hiba. Nekem az egyik sarok nem akart odatapadni, így maradt egy pici kilógó rész, ami viszont nem túl zavaró, így nem foglalkoztam vele.
Miután elkészültünk az applikálással, érdemes a telefont békén hagyni egy napig, ugyanis a tok magától tovább simul, így még jobban eltűnik a szemünk elől. Jó ötlet egy hajszárítóval is átfújni, hogy teljesen száraz legyen. Miután eltelt egy nap, kézbe vettem a telefont, és bár a gyártó azt írja, hogy a tok teljesen észrevétlen, ez nem teljesen igaz. Érezni mind a kijelzőn, mind a telefon hátulján, hogy sokkal puhább tapintású lett a készülék. Sajnos az én bénaságom miatt a kijelző egyik pontján maradt egy nagyobb koszfolt, ami a tok alatt volt. Ez inkább csak esztétikai okok miatt zavaró, a használat során nem befolyásolja az iPhone-t. Ami érdekes, hogy a kijelzőn lévő tok miatt nem lesz kevésbé hatékony a touchscreen, ugyanúgy tudunk lapozni, két újjal zoomolni és a már többi jól megszokott gesztust használni a telefonon.
Kíváncsi voltam a tok karcállóságára, így életemben először álltam neki egy kulccsal a telefonom hátlapjának. Az Invisible Shield hozta a tőle ígért karcállóságot, a telefon hátulján semmi nyoma nem maradt a találkozásnak, így nyugodt érzéssel vágtam zsebre az iPhone-t.
Mivel fekete iPhone-om van, ezért minden apró ujjlenyomat meglátszik rajta a mindennapi használat során. Nincs ez másként az Invisible Shield-ben lévő iPhone-nal sem, a tokon ugyanúgy látszanak a maszatok, így a napi iPhone törölgetést így se ússzuk meg. A tok puha jellege miatt, hajlamos összeszedni az apró zsebpiszkokat is, amik nagyszerűen érzik itt magukat, szerencsére ezeket egy törléssel le tudjuk szedni.
Pár hét használat után azt tudom mondani az Invisible Shield-ről, hogy bár nem értem a körülötte keringő hype-ot, de ha ezt elfelejtjük, akkor egy egész jó tokot vásárolhatunk a telefonunkhoz egész olcsón. A legnagyobb hátránya talán a felhelyezés körülményessége, de ha ezen túl vagyunk, akkor megfelelően védi a telefont, viszont nem akadályoz használat közben. A karcállóság nagyon jó, viszont ugyanúgy koszolódik a készülék a mindennapok során (lényegében a tok koszolódik, nem a telefon). Azt hiszem bátran ajánlhatom minden iPhone és iPod Touch tulajnak a kipróbálását.
Az Invisible Shiel-det az ivsnet-től kaptuk tesztelésre.
Az előző generációs iPhone-okhoz gyári tartozék volt a dock, amivel elegánsan tudtuk a gépünk mellé állítani a telefont. A 3G-s készülék dobozából viszont kispórolta ezt az Apple, jelenleg külön megvásárolható termék.
A kreatív geektársadalom ügyes tagjai próbálkoztak már otthoni csináld magad módszerekkel, amikkel hasonlóan tudjuk a telefont használni, ezekből most kettőt próbáltam ki. Mindkét barkácsolás eredménye egy vízszintes állvány, amivel a telefont például egy nagy kijelzős óraként használhatjuk, ami éjszaka igencsak hasznos dolog.
Az első módszer az iPhone-nal kapott műanyag tartót áldozza fel a kreatív agy oltárán, annyi a dolgunk, hogy ki kell a közepéről vágni egy iPhone-tól kicsit vastagabb szeletet, majd ebbe beleilleszteni a készüléket. Jó, ha egy éles ollóval próbálkozunk, ugyanis sima késsel nem éppen egyszerű. A végeredmény ilyen:
A másik lehetőség egy egyszerű drótdarabból hajtogatott minimalistább álvány. Az állványról egy videót is megnézhetünk, ahol a kitaláló emberke elmagyarázza mit és hogyan. A méretekhez elérhetünk egy sablont is, amit PDF-ben letölthetünk innen. Kipróbáltam én is és meg kell hagyni, hogy akár még elegánsnak is lehet hívni, ha szépen hajtogatjuk össze. Egyetlen hátránya talán, hogy könnyen megkarcolhatjuk a telefon kijelzőjét a drót végével. Gyakorlatban így néz ki:
Azt hiszem a fenti két módszer közül talán a drótos megoldást még fogom is rendszeresen használni, mivel sokkal minimalistább és elegánsabb, mint a másik.
Végre megjelent a múlt hétvégén az iPhone geektársadalmat lázban égető új Google Mobile App, amit felszereltek egy új Voice Search nevű funkcióval. Ennek lényege, hogy bármilyen angol kifejezést a telefonba mormogva, a Google rövid szöszmötölés után visszadobja nekünk a kapcsolódó oldalakat.
Az alkalmazást természetesen leteszteltem, de elég vegyes érzelmekkel írok róla. A legegyszerűbben talán úgy lehetne jellemezni, hogy néha működik, néha nem. Próbáltam egyszerű egyszavas kereséseket, pl “Apple”, “Mac”, “iPhone”, előfordult, hogy nem adott vissza semmit, máskor pedig szinte 1-2 másodperc alatt láthatóak lettek a kapcsolódó dolgok. Hosszabb kifejezésekkel mintha jobban működne, viszont gyakran félreért dolgokat, ami lehet az én hadarásom vagy nem megfelelő angol kiejtésem miatt volt, de tény, hogy még van mit fejleszteni ezen a funkción.
Természetesen használhatjuk a régi bevált szöveges keresőt is, plusz az alkalmazásból egy nyomással elérhetők a legfontosabb Google webes alkalmazások. Lényegében ennyi, mondhatom tehát, hogy a Google iPhone-os alkalmazása nem igazán varázsolt el. A szöveges keresést elérhetjük a Safariból is, a Voice Search pedig hasznos lehet, ha nincs kedvünk gépelni hosszabb kifejezéseknél. Sajnos a pontosság, ahogy írtam, nem az erőssége, én egy csendes szobában próbáltam ki, a helyzet valószínűleg csak romlik, ha mondjuk egy zajos utcán akarjuk használni, mindenesetre egy próbát megér.
Az alkalmazás az amerikai AppStore-ból ingyenesen elérhető.
A posztban a Mac-es felhasználók alapvető alkalmazásai vettem alapul.
A pár hónapja indult MobileMe egy nagyon szofisztikált megoldás a Mac/Windows/iPhone/iPod touch tulajoknak a legfontosabb információk weben tarolására és megosztására. Azonban a csomagért 99 dollárt kell évente fizetni, pedig számos hasonló ingyenes alternatíva létezik szinte az összes MobileMe service-re. Az alábbi összeállításban megnézzük a legjobbakat.
Levelező: Gmail
Azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom a Gmail-t, ami mára talán a web egyik legjelentősebb és legnépszerűbb levelezőjévé nőtte ki magát a Google mögött. Elérhető számos nyelven, folyamatosan növekvő tárhely, nagyszerű beépített kereső, egyszerű felület, és számos egyéb apró és okos funkció. A Gmail-t az asztali leveleződdel is használhatod IMAP vagy POP elérésen keresztül. A Mac-es Mail tulajok elolvashatják a Lifovery-n a beállítás menetét.
Naptár: Google Calendar
Szintén Google termék, ami a Gmail-hez hasonlóan nagyszerű webes naptáralkalmazás, SMS értesítéssel, ami itthonról is elérhető és a legutóbbi újításuknak köszönhetően egyszerűen szinkronizálható az asztali iCal klienssel.
Mielőtt elkezdnéd a szinkronizálást, érdemes a meglévő naptárakat elmenteni, majd egy üres Google naptárral kezdeni. Miután hozzáadtad az iCal-hoz a GCalt, a meglévő eseményeidet nyugodtan áthúzhatod a Google Calendar-os naptáradba egy egyszerű drag and drop-pal.
Címjegyzék: Google Contacts
Nem megyünk messzire, ugyanis a Gmail beépített címjegyzéke szintén használható a beépített Address Book online megfelelőjeként. Sajnos hivatalosan csak az iPhone és iPod touch tulajok használhatják, de az alábbi hack segítségével bárki használatba veheti.
Sokan panaszkodtak, hogy a Gmail összekeverte a helyi Address Book-ot, ezért mielőtt a szinkronizáláshoz hozzákezdenénk, érdemes mind a két címjegyzéket rendbetenni.
Gallery: Picasa
A Google Picasa nevű képmegosztója tökéletes lehet mindenkinek, aki szeretné megosztani a barátaival a képeit. 1GB mennyiségben tölthetünk fel képeket, akár az iPhoto-ból a Picasa plugin-nek köszönhetően.
iDisk: Dropbox![]()
A Dropbox-ról már sokszor olvashattál ezen a blogon, egy nagyon jó online tárhelyről van szó, amit egy letölthető klienssel tudsz használni bármilyen fájlkezelő alkalmazásból, legyen az a Finder/Intéző/Total Commander. Az ingyenes regisztráció után 2GB mennyiségben másolhatunk fájlokat a Dropbox-ra, fájlméret, fájltípus és mennyiség nélküli korlátozással. A Dropbox továbbá nagyszerűen használható több gép közötti fájlmegosztásra is.
iWeb: Google Sites
Talán a MobileMe csomag leggyengébb láncszeme, szerencsére a Google Sites segítségével egyszerűen tudsz saját honlapot létrehozni komolyabb hozzáértés nélkül. Aki viszont inkább bloglásra vágyik, az nyugodtan választhat a rengeteg ingyenes blogmotor közül, legyen az a WordPress, Blogger vagy a magyar Freeblog, esetleg a Blog.hu.
Sajnos még nem elérhető az AppStore-ban a Tweetie nevű új és talán az eddigi legjobb GUI-val rendelkező Twitter kliens - legalábbis az oldalon lévő screenshotok ezt sugallják.
Amikor Twitter kliensről beszélünk, akkor két jónak mondható megoldást kapunk jelenleg az iPhone-unkra. Az egyik a Twiterrific, ami bár szép, de sajna az ingyenes verzióban reklámokon kell átrágnunk magunkat ahhoz, hogy megtudjuk éppen mit csinál körülöttünk a nagyvilág. A másik a Twinkle, ami a méltán nagyhírű Tapulous banda műve (nekik egyébként is köszönhetünk már egy adag nagyszerű alkalmazást a telefonok telefonjára). A Twinkle lényegében tökéletes Twitter kliens, de sajnos a GUI elég lassúcska, és azt hiszem, hogy gyors olvasásra ez se igazán megfelelő.

Itt jön a képbe a Tweetie, ami egy iChat és egy iPhone-os SMS.app-ból összegyűrt valamire hasonlít első ránézésre, viszont, ha jobban szemügyre vesszük, akkor igazából ez az a GUI, amit el tudok képzelni egy igazán jó és gyors mobilos Twitter kliens alá.
Végül pedig beszéljenek a funkciók, egyenesen kopipésztelve az oldalról:
- Handle multiple twitter accounts.
- View your timeline, replies, direct messages and favorites.
- Browse your friends and followers.
- Post new tweets, retweet, reply directly to tweets and send direct messages.
- Follow and unfollow people.
- Mark tweets as favorites.
- Navigate reply chains.
- Inline web browser.
- Post links with automatic link shrinking via bit.ly.
- Upload pictures to twitpic.com.
- Update your twitter location.
- View twitter trends and perform custom searches.
- Save your favorite searches.
- Implements the full twitter API.
- Uses secure connection (https).
A “hét oldala” címet ezen a héten a Tweetie kapta meg.
“Steve Jobs megteremté az iPhone-t az Úr 2007. esztendejében, majd bemutatá azt a nyájának.”
Mégis valahogy a hiányosságok tömkelege uralkodik a telefon lassan két éves szülinapjához közeledve. Nincs modem funkció, nincs copy-paste, nincs wifi szinkron, nincs ez, nincs az, lehetne a listát sorolgatni, az amcsik már össze is raktak egy teljes weboldalt a hiányzó funkcióhoz, majdnem egy iPhone fícsör diggsite. Az ott felsorolt top10 funkciókra mondjuk azt, hogy magasról kakálok, viszont egy valamit mai napig nem tudok megbocsátani az Apple-nek, a hiányzó tennivaló szinkronizálást.
Menjünk végig szépen sorban a jelenlegi módszeremen. Thingset használok Mac-en, párosítva az iCal-lal és a Mail-lel, plusz lakik egy widget a Dashboard-on, ahol szintén látom a todo-kat. Amikor felveszek egy todo-t a Things-ben, akkor az két helyre kerülhet, vagy a Next Items közé (csak a Thingsben látszik), vagy a Today nevű szekció alá, amit én igazából nem úgy használok, ahogy kellene, inkább csak összecsillagozok itt egy listát a Next Itemsből, amit az elkövetkező napokban esetleg hetekben meg kell csinálnom. Ez a lista szépen szinkronizálódik az iCal-lal, a Mail-lel és a kis widgetemmel a Dashboardon. Szinte bárhol meg tudom nézni a tennivaló listám, ez eddig rendben. A képbe most kapcsolódik be az iPhone, amin jelenleg nincs ingyenes megoldás arra, hogy a Things-ben összeállított listámat rálökjem a telefonra is. Legálisan az alábbi lehetőségek vannak.
Zenbe Lists: egy nagyon okos todo alkalmazás, szinkronizál a webes felülettel is, de ennyi, asztali iCal szinkront nem tud, webes todokezelőt pedig nem akarok többet használni (offline elérhetőség, helló mi?).
RTM: éppen ma jelent meg az egyik legkedveltebb online GTD-s alkalmazás a Remember The Milk iPhone-os verziója, amivel 15 napig bohóckodhatok, majd fizethetek 25 dolcsit évente, ha használni akarom. Persze iCal szinkronizációt ezzel sem kapok.
Things: az asztali kedvencem kistestvére, wifin pacsiznak, amikor a telefonon elindítom a baby Things-et és a gépen is fut a nagy testvér. Lényegében majdnem tökéletesen működik, DE… nem akarok fizetni 10 dolcsit a telefonos verzióért és a wifi szinkron nem igazán elegáns megoldás, Gaba összefoglalta miért nem.
A többi általam megtekintett alkalmazás semmire sem jó, vagy drága a tudásához képest - igen, tudom pár ezer forint miatt húzgálom az orrom, de van amiért az ember nem hajlandó fizetni, nekem a tennivaló szinkron ilyen.
Akkor mégis, hogy képzelem én ezt az egész rendszert? Az Apple lesz szíves beépíteni a tennivaló szinkronizálást az iPhone-ba, kábellel az iTunes-on és a levegőben a MobileMe-n keresztül. A MobileMe-ért hajlandó vagyok évi 13 000 Ft-ot kifizetni, mert maga a szolgáltatás nagyon jó, szerettem a 60 napos trial alatt. Addig, pedig marad a fejből emlékezés, vagy a todo eventté konvertálása, majd megtekintése a naptáron belül.
Több, mint két hónapja iPhone tulaj vagyok, volt a telefonom jailbreakelve is (T-Mobilos szervizesek, ezt ti nem olvastátok
), de igazán nem használtam ki a bilincstelenség előnyeit, így visszazártam a telefont (innen üdvözlöm thingolt, aki már valószínűleg hülyének néz
). Rengeteg alkalmazást kipróbáltam, de nagyon kevés van, amit tényleg naponta használok. Most összeszedtem két listát, egyet a kedvenceimmel és egy másikat a szintén hasznos, ám általam nem túl gyakran piszkált alkalmazásokból (a listában gyári alkalmazások is találhatók).
Amiket mindig használok:
1. Safari: a beépített böngésző az iPhone-on, amire az utóbbi időben egyszerűen rá vagyok kattanva. Amikor buszra várok, vagy itthon fekszem az ágyban, többször választom kikapcsolódásnak a böngészést, mint bármilyen buta iPhone-os játékot. Rengeteg esetet tudok mesélni, mikor szükségem volt a Safari-ra az utcán, például egy üzlet telefonszáma/címe, menetrend, étteremben megnézni a rendelni kívánt kaját a Google-ön, Google Reader olvasgatása a buszmegállóban (ja, nem jött be a NetNewsWire) stb. Mondhatjuk azt, hogy a lista első és legjobban kedvelt tagja a mindig elérhető böngésző a zsebemben.
2. iPod: igen, mivel zene őrűlt vagyok, ezért mindig szól valami a telefonon. Sokszor itt nullázgatom a podcastjeimet, és amit sokan nem szeretnek, viszont én igen, az az autosync az iTunes-zal. Soha többet nem fogok azzal foglalkozni, hogy milyen zenét kellene a telefonomra húzni. Egyszerűen van három playlistem, amit szinkronizálok az iPhone-nal és mivel a gépen is sokszor ezeket hallgatom, ezért az új zenéim is mindig a telefonomon vannak. Nem mellékes persze, hogy a podcastek új epizódjait is automatikusan átmásolja az iTunes, nekem még gondolkodnom sem kell hozzá. Lehet másnak ez nem nagy dolog, viszont annyi hosszú év pendrive-ra másolgatás, mappabuzerálás és zeneválogatás után, nekem ez hatalmas öröm.
3. Remote: még egy Apple program, ami default kellene, hogy legyen az iPhone-on. Szinte egész nap szól az iTunes-ból valami zene, így ezzel a programmal bárhonnan irányíthatom azt a házban. Wifi hálózaton tudjuk vele vezérelni a zenelejátszást és ami nagyon meglepő, hogy hihetetlen gyorsan reagál az iTunes a parancsokra, egyszerűen nem vesszük észre, hogy késés lenne. Nem mellékesen a családban lévő többi nem kívánatos iTunes library-vel összepárosítva, csodálatos családtag idegesítő alkalmazás.
4. Shazam: egy újabb zenével kapcsolatos alkalmazás. A lényege, hogy az éppen játszott zenéből felvesz egy rövid részletet, majd kiírja a címét. Nem is tudom mióta akarok egy ilyen programot mobilra és most itt van a zsebemben. A Shazam szerencsére nem csak mondja amit tud, hanem csinálja is, 90%-osan megmondja milyen zene szól a rádióban, egy klubban, vagy szinte bárhol. A legviccesebb az volt, mikor egy fülhallgatóhoz tartottuk oda az egyik barátommal és úgy is tökéletesen működött. Aki kicsit is szereti a zenét, annak kötelező tartozék az iPhone-ján.
5. Flashlight: amikor először láttam az AppStore-ban a zseblámpa appokat, akkor hülyeségnek tartottam az egészet, majd leszedtem a Flashlight-ot és azóta is ehhez nyúlok, amikor a sötétben botorkálok. Hihetetlen nagy segítőtárs egy átbulizott szombat után, amikor hazaérünk és keressük a kulcsot.
6. Balance: ezt a programot az utóbbi időben kezdtem el aktívan használni, egy nagyon egyszerű pénzügyi alkalmazás, tudjuk benne vezetni a kiadásainkat és a bevételeinket. Sohasem használtam ilyen programokat, viszont két hete elkezdtem írogatni a pénzmozgásomat, leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy egy hónapban mennyit költök a dohányzásra és ebben a Balance nagy segítség.
7. Weather: mivel görkorizok, ezért minden streetelés után az első dolgom, hogy megnézem a másnapi időjárást. Az élet apró hülye dolgai.
Próbálgattam sok külsős időjárás programot, de a beépített egyszerű Weather tökéletesen megfelel nekem, még ha párszor téved is.
8. Twinkle/Twitterrific: kivételesen egyszerre két alkalmazást írok, mert gyakran felváltva használom ezeket. Mivel eléggé Twitter függő vagyok, ezért sokszor nézegetem menet közben is, hogy ki mit csinálgat, éppen milyen okossággal oltja a nagyvilágot, vagy éppen miről beszélgetnek a twitteres barátok. Igazán egyik klienssel se vagyok 100%-ig elégedett, de szerintem ezek a legjobb Twitter alkalmazások iPhone-ra, ezért futtatom mindkettőt a telefonomon, attól függően melyik működik jobban. Elsődleges a Twinkle, ha gondjai vannak, akkor előveszem a Twitterrificet.
9. Brightkite: a Brightkite igazából egy helyhez kötött szósöl netwörk, az iPhone-os kliensben minden megtalálható, egyedül az aktív magyar felhasználók hiányoznak a rendszerből. Mivel a hálózat integrálódik a Twitterrel, ezért az iPhone kamerájával ellőtt hülyeségeimet ide szoktam feltöltögetni és ezek a képek a Twitteren is megjelennek, ami mögött már egy jóval nagyobb community van. Bár van Flickr galériám is, ezeket a képeket nem feltétlenül szeretném oda feltöltögetni. Egyébként van 10 Brightkite meghívóm, ha kell egy, akkor jelezd a hozzászólásokban.
10. Maps: sokan hiányolják az iPhone-ból az igazi útvonaltervezőt, viszont engem már így is sokszor kisegített a beépített GPS és Google Maps a város közepén kutatva egy adott utca után.
Most pedig lássuk azt a listát, amiben azok az alkalmazásokat sorolom fel, amik bár fent vannak a telefonom, de még nem igazán vettem hasznukat a mindennapokban.
1. AirSharing: még az első körben lévő ingyenes promó korszakban szereztem meg ezt az alkalmazást, amivel wifi pendriveot csinálhatunk az iPhone-ból. Amikor leszedtem, rámásoltam a telefonra pár dokumentumot, PDF-et, képet, de azóta se igazán nyúltam hozzá. Sokszor szállítok a barátoktól filmeket, zenéket és egyéb fájlokat, de az AirSharing egyik előnye a hátránya is, méghozzá, hogy csak wifin keresztül működik. Bár sok helyen tudjuk wifin használni, de ez sokszor lassú, így ha itthon, vagy máshol van szükségem az iPhone-on lévő tárhelyre, akkor inkább a DiskAid-en keresztül húzom rá a telefonra a fájlokat egy egyszerű USB kábelen - sokszor fontosabb a gyorsaság, mint a kényelem. (Egyébként Steve, mikor lesz az iPhone-on alapból disk mode?)
2. Klick: talán az egyik legjobb ingyenes Flickr kliens iPhone-ra, de képfeltöltésen kívül nem sok mindenre használtam még. A ismerőseim új képeire fel vagyok iratkozva RSS-ben, így azokat is Google Reader-ben nézem, nem pedig a Klick-ben. Néha játszogatok a Near Me nevű funkciójával, de ennyi.
3. Last.fm: sok rádiós alkalmazást kipróbáltam, ezek közül a Last.fm volt az egyik és bár a kliens nagyon jó, de inkább hallgatom a telefonon lévő zenéket út közben. A Last.fm-et párszor vettem még elő, amikor a barátokkal egy előadó zenéire voltunk kíváncsiak.
4. QuickVoice: egy egyszerű és olcsó diktafon program, eddig mindössze egyszer vettem elő, mikor korizás közben egy dallam eszembe jutott egy zenéhez. Azóta a zene elkészült, hamarosan kiteszem ide is.
5. Wikiamo: egy nemrég megjelent ingyenes és nagyon jó Wikipédia kliens. Élesben még nem volt rá szükségem, de megnyugtat a tudat, hogy bármikor egy teljes enciklopédiát tudok elővenni a zsebemből.
6. Facebook: sosem voltam igazi Facebook felhasználó, párszor felnézek egy héten, de az automatikus updateken kívül nem sok mindent vesznek belőlem észre az ottani ismerősök. Ugyanígy az iPhone-os klienst se használom rendszeresen, annak ellenére, hogy nagyon jó.
7. Palringo: egyszer már írtam itt a Palringo-ról, ami egy ingyenes IM kliens iPhone-ra. Úgy gondolom, hogy jó, ha bárhonnan tudok üzenni a barátaimnak MSN-en/Gtalk-on/AIM-on, de pár egyszerű eseten kívül nem volt még rá szükségem. Inkább felhívom őket…
8. TapThat: talán a legegyszerűbb BPM (beat per minute, azaz egy zene gyorsaságát meghatározó mértékegység) számláló iPhone-ra. Eddig egyszer egy buliban vettem elő, ahol egyik ismerősömmel zenéltünk és a keverés előtt ezzel néztem meg a zene aktuális sebességét. Azóta a telefonom harmadik oldalán pihen, várva a következő bulit, ahol majd zenélek.
9.
The Time: a fentebb említett Flashlight-hoz hasonlóan hülyeségnek tartottam ezt az alkalmazást is, ami lényegében egy egyszerű óra, viszont rájöttem, hogy az iPhone nagy kijelzőjén ez nagyszerű dolog, amikor dokkolva van a telefon. Dokkot még nem vásároltam, viszont az alkalmazás már elő van készítve, hogy ellássa az óra feladatát éjszaka, ha egyszer eljutok oda, hogy megvegyem azt a fránya dokkot.
10. Fring: pár hete jelent meg az első igazi VoIP kliens iPhone-ra, amivel végre tudunk Skype-olni az iPhone-on is. Hmm, gondoltam ez nagyszerű dolog, viszont azóta se indítottam el, mivel nem igazán vagyok aktív Skype felhasználó, és a Palringo-hoz hasonlóan, sokszor kényelmesebb egyszerűen felhívni a barátokat, mint bejelentkezni egy IM hálózatra, majd ott pötyögni, vagy audiochatelni.
11. WordPress: két blogot vezetek WordPress alapokon, így adta magát, hogy telepítsem fel a telefonra is a hivatalos WordPress klienst, ami sajnos nem túl okos. Tudunk belőle posztolni, jegyzeteket írni vagy javítani egy meglévő bejegyzést, de sokkal jobban örülnék, ha kicsit több funkciót tudna. A legjobban a hozzászólások moderálásának örülnék, amire jelenleg a Safari-t használom az iPhone-on, viszont így elég kényelmetlen.
12. SimplifyMedia: az egész szolgáltatás lényege, hogy bárhonnan elérd a gépeden lévő zenéket, így akár iPhone-on hallgatva az otthoni gyűjteményt. Az ötlet nagy jó, viszont eddig csak egyszer használtam ki, mikor egyik ismerősömnek akartam zenét mutatni, viszont az otthon maradt a MacBook-omon. Az összes zeném a zsebemben tudat miatt van még fent.
Az iPhone-omon természetesen sok egyéb alkalmazás és játék található még, amiket nagy ritkán előveszek, de a fentebb leírt alkalmazásokat tartom a leghasznosabbnak, attól függetlenül, hogy használom-e őket vagy nem. Egyébként csak én vagyok az egyetlen, aki bár sok iPhone-os játékot kipróbált, de sose használta ezeket igazán?









