Amikor anno Mac-re váltottam, fura volt. Windows-on heavy Firefox user voltam, majd OS X alatt, amikor az első tűzróka ikont bedobtam az Applications mappába, bizony csalódtam. Az akkor aktuális Firefox egy Windows-ról jött böszme vacak volt. Használtam kb. 2 napig, majd elindítottam a Safari-t és egy teljesen új felfogás tárult elém. Minimal, felesleges kacatoktól mentes szexi és kompakt böngésző. Egy baj volt vele, sok oldallal nem volt barátságban és bizony naponta 3-szor fagyott a legváratlanabb pillanatokban.
Viszont nem adtam fel, kitartottam a Safari mellett egészen a 3.0-ás verzió első bétájáig. Igazából semmi gondom nem volt a Safari-val, kivéve az inkompatibilitás (ezt a szót nehéz volt leírni :)) és a gyakori fagyásokat. Firefox-ot akartam, de a fent leírt okok miatt inkább elpártoltam tőle egy időre. Új szelek fújtak a Camino háza tájáról, Gecko motor, Cocoa felület, integráció az OS X-szel, kis gépigény és szinte teljes hackelhetőség (igen, én szeretek alkalmazásokat moddolni). Pár napos használat után beleszerettem, default böngészőm lett, be is állítottam kényem-kedvem szerint. 2-3 hónap után viszont hiányzott a Safari egyedisége, a natív font smooth - a Camino-ban egyszerűen szar volt a betűsimítás. Visszatértem hát Safari-ra, majd jöttek az első hírek a Firefox 3-ról. Natív felület, jobb integráció az OS X-szel, kisebb gépigény. Újra reménykedtem a Firefox-ban.
Egészen az első FF3 bétáig kitartottam a Safari mellett, ami alatt közben rendszert cseréltek, növekedett a stabilitása és egyre több oldal működött WebKit alatt is. A Safari, miután megjelent Windows-ra és ő lett az iPhone brózere, azt hiszem egy ismertebb böngészővé vált. Közben láthattuk a Firefox 3 fejlődését, új témát kapott OS X-en, jóval gyorsabb lett és kevesebb memóriát eszik, mint elődje. Mégis miért tartok még ki mindig a Safari mellett? Egyszerű a válasz.
Amiért az elején beleszerettem, az apró okosságok, amiket Firefox 3-ban nem találok. Az egyszerű felület, a gyönyörű betűsimítás, a gyorsaság, a bookmark bar-on lévő kedvencek elérése billentyűzetről, a címsorban lévő töltésjelző, az előző session megnyitása egy klikkel. Ezek mind-mind olyan funkciók, amiket a Firefox sajnos nem tud alapból. Igen, van hozzá rengeteg add-on, de ezeket én sose igényeltem annyira, mint a fent leírt pici funkciókat. Bár a Firefox rengeteget fejlődött, de még mindig nem eléggé ahhoz, hogy az alapértelmezett böngészőmmé váljon. Idegesítenek benne az olyan apró hibák, mint a füleken jobb oldalon lévő bezárógomb - n00b-ok kedvéért, OS X-en minden ablakon és fülön bal oldalon van a bezárás - a darabos görgetés, a lassú indulás és ami a legjobban fáj, hogy még mindig felpörög a ventilátor a gépemben, ha Firefox-szal böngészek.
Nem tudott meggyőzni, mert bár a Safari se tökéletes - sok memóriát eszik - de mégis, azok az egyszerű és célszerű funkciók, amivel az Apple felruházta ezt a böngészőt, bizony hiányoznának. Megszoktam és használom is őket. Nagyon várom a Firefox 3 végleges verzióját, de valami nagy változás kell ahhoz, hogy véglegesen elsődleges böngészőmmé váljon.
További tapasztalataim ezekkel a böngészőkkel:
Nemrég jártam rokonlátogatóban, érdekes volt átélni ahogy a beszélgetés a család többi tagjával áttért az internetre. Az egyik rokon nemrég vásárolt egy gépet, teljesen kezdő user volt, így rám várt a tisztes feladat, hogy beállítsam neki.
Természetesen az első dolgom egy Firefox install volt, majd gyorsan elmagyaráztam a működését. Mivel alap dolog volt az iWiW, Freemail és barátainak könnyű elérhetősége, ezért használatba vettük a bookmark bart. Az iWiW-et még meg is értettem, de a Freemail-ről gyorsan próbáltam Gmail-re terelni a családot. Természetesen elmagyaráztam miért jobb, majd vártam a szokásos ellenérveket, hogy úgy se értik, meg már megszokták, de nem. A család összes tagja kapott szépen Gmail-es fiókot, majd egy gyorstalpaló Gmail tanfolyam jött.
Miután elmagyaráztam a fő funkciókat, odaengedtem mindenkit a géphez, hogy barátkozzanak a felülettel. Az első lépés természetesen egyből az volt, hogy személyre szabták az avatarjukat és az aláírásukat. A legérdekesebb az volt, ahogy édesanyám unokatestvére beállított egy filtert a beérkező Freemail-es levelekre. Második nekifutásra sikerült is neki, szépen jöttek az iWiW értesítők és egyéb Freemail-ről megszokott spam-ek. A kérdése annyi volt csupán, hogy nem-e lehet valamilyen mappa szerint szervezni a leveleket. Mivel a címkéket elfelejtettem megmutatni, így gyors magyarázás után az előzőleg beállított filtert módosította, minden beérkező Freemail-es levél automatikusan “Freemailről” címkét kapott.
A következő kellemes meglepetés a Gtalk használatba vétele volt. Mivel édesanyám is Gmail-t használ már, sőt, mondhatom, hogy naponta a legtöbbször megnyitott alkalmazásává vált, így kézenfekvő volt, hogy őt vegyék fel partnernek. Ez meg is történt, majd pár nap múlva láttam, hogy használják is a szolgáltatást, majdnem minden közelebbi rokon, aki Gmail-t használ, itt tartja velünk a kapcsolatot.
Természetesen az MSN is működik, viszont oda inkább a régi osztálytársak, barátok vannak felvéve. Ami inkább érdekes az édesanyám, aki már tényleg aktív internetfelhasználóvá vált. A Gmail, iWiW, MSN, Skype, Picasa állandóan futó alkalmazások a gépén. Próbáltam már lebeszélni az iWiW-ről, de később jöttem rá, hogy felesleges, lényegében ez egy neki való szolgáltatás. Ő csak arra használja, hogy felvegye a kapcsolatot a régi barátokkal. Az internetes közösségi életet inkább az MSN, Gtalk, Skype és Picasa használatával éli meg. Gmail-en ír egy emailt, majd rövid levélcsere után felveszi az illetőt MSN-re, Skype-ra, Gtalk-ra, végül itt beszélnek újra, két mondat között pedig Picasa-ról linkel be albumokat a családról. Azt hiszem ő már nem vágyik ennél többre, nem akar Facebook-on alkalmazásokat telepíteni, nem akar minden percben 140 karakteres üzeneteket írni, nem akar blogot vezetni, egyszerűen csak tartani akarja a kapcsolatot a régi barátokkal. Simple and clean közösségi élet.
A te családodban mennyire épült be az internet a közösségi szokásokba?
“Édesapám hiába ért a számítógépekhez, valamiért ez a webkettes mizéria már nem érte el. Lehet, már túl idős? Anno szerencsésen belekerült abba a rétegbe, aki szerette fiatalként is a számítógépet, de talán még egy változáshoz már túl öreg.”
Ezt látni kell:
MUTO a wall-painted animation by BLU from blu on Vimeo.
Már lassan 7 éve jelent meg a Luna ablak, amit jelenleg is több millió ember használ. Ma dobta fel a Microsoft a Windows XP SP3-as csomagját, amit minden XP tulajnak erősen ajánlanak.
Ez szép és jó, viszont egy valami nem hagy nyugodni, maga a rendszer kora. 7 éve van használatban a Windows XP - ez informatikában eszméletlen hosszú idő - igaz van Vista, de az nem nyerte el sok felhasználó tetszését, így maradtak az előző rendszernél. Közben az alternatív operációs rendszerek szépen jönnek ki az újabb verziókkal, nemrég például a legfrissebb Ubuntu-hoz volt szerencsém, ami egy nagyon kellemes rendszer. A Windows felhasználók viszont maradnak a megszokott XP-nél, ami teszi a dolgát, de ma már nagyon fapados rendszer.
A Microsoft kiterjesztette a támogatását egészen 2011-ig, ha utánaszámolunk egy kicsit, akkor lesz a rendszer 10 éves, ennyi ideig egy Windows se volt még forgalomban és ezt hibának érzem. A számítógépgyártók még mindig XP-vel csomagolják a gépeket, a felhasználók félnek váltani, mert azt mondják, hogy szar a Vista és ők már megszokták a rendszert. Ezt meg is értem valahol, de fejlődni kell és ezt a Microsoft is tudja, csak sajnos nem éppen úgy sült el ez az egész switch, ahogy ők ezt megálmodták.
A kérdés csak annyi, hogy a radikális XP felhasználók várni fognak teljesen 2011-ig, vagy lépnek Vistára, esetleg Windows 7-re, vagy váltanak mondjuk Linux-ra, vagy Mac-re. Nem tudom, viszont 7 év után nem hiszem, hogy még mindig ugyanazon a rendszeren kellene ülni, hagyjuk az XP nyugdíjba menni.
Te, mint Windows user elégedett vagy az XP-vel, vagy váltanál másra, ha lenne lehetőséged?
A szombat este félig részegen hazaérkező Wyctim nevű makkóesiksz felhasználó winchestere elhalálozott, erről beszámoltunk blogunk hasábjain. A mai napon érkezett meg hősünk új háttértára (big thanks iJoe-nak), viszont a beszerelés viszontagságai után várt még alanyunkra egy rendszertelepítés és egy kontenttranszfer is. A készlet a következő volt:
- Wyctim rendelkezett a régi laptopján egy 45GB-os Time Machine mentéssel április 5-i dátummal.
- ezenkívül a közelben volt egy WD Passport 120GB-os külső vinyó.
Az első érdekesség, hogy Windows alatt kicsit furán mutatnak a sparseimage fájlok, lényegében mappák tele hülye nevű fájlokkal. Mivel hősünk fel tudta mountolni a lassú és oldschool TP-Link routerén keresztül ezt, így úgy gondolta, ha áthúzza a WD Passport nevű eszközére ezt, akkor minden rendben lesz. Halálosan lassú fél órás másolás után szembesült a ténnyel, hogy a Mac OS X nevű operációs rendszer is sima mappákként látja ezt. Mivel Wyctim tanult felhasználó, ezért egy egyszerűbb megoldáshoz folyamodott. A két gépet összekötötte szépen egy ethernet kábellel, majd próbált egy hálózatot létrehozni a masinák között. A siker, kis tökölés után nem maradt el, a Leopard nevű operációs rendszer szépen felmountolta a másik gépen található sparseimage-ben lévő tartalmat.
Miután megtörtént a másolás, Wyctim boldogan kúszott vissza a MacBook-jához, majd pakolásba kezdett. Mivel a tiszta install hátránya a gondos másolgatás, ezért hősünk szépen mappánként haladva visszaráncigálta a temp-ben lévő adatokat. Ezután beállított minden alkalmazást, belőtte a mindennap használt eszközöket, majd, mint aki jól tette dolgát, plugin installálásba fogott. Egy probléma a MySpellX nevű helyesírás ellenőrzőnél bukkant fel, ugyanis a rendszer nem volt hajlandó azt telepíteni. Wyctim, mint gyakorlott OS X user, szépen a Disk Utility-t hívta segítségül egy Permission Repair erejéig, ami igaz nem talált semmit, de ezután már sikerült telepíteni a fent leírt segédprogramot.
A végére már csak pár apróság maradt, mint az Address Book-ban lévő kontaktok újrakukázása, az Apache szerver beállítása és az Ableton Live 6 nevű alkalmazás telepítése. Wyctim egyébként elmondta, hogy ezeken az apró todo-kon kívül köszöni szépen az új Fujitsu HDD, jól érzi magát. Hősünk megemlítette még azt is, idézem, “kurva anyját a Seagate-nek”. Reméljük több ilyen szívása nem lesz bloggerünknek.
Milyen régen is volt, emlékszem nálunk anno óvodában mindenkinek afférja keletkezett a jeléből, mivel szinte az összes apró emberke azt szerette volna, hogy az legyen az őt jelképező kis rajzocska, ami majd ő nagy korában szeretne lenni. Persze érdekes lett volna négy tűzoltó és három katona, vagy egy “Pistike, akkor te leszel a locsolócső, Jancsika pedig a sziréna” felállás. Nekem fésű volt a jelem, bár nem lettem fodrász, de megfordult bennem a gondolat. 
Aztán az általános iskolás évek alatt kirajzolódott bennem egy még ma is szimpatikus elképzelés, a zene. Akkoriban indulgattak be a magyar rádiókon a péntek és szombat esti klubműsorok, amiket a kicsi Wyctim állandóan hallgatott. Ebben az időszakomban realizálódott bennem, hogy ha én nagy leszek, akkor bizony DJ leszek. Nem így lett, igaz mai napig van közöm a zenéhez. Persze sok minden akartam én is előtte lenni, szóba került még az űrhajós szakma is óvodában. Az iskolás évek végén pedig tényleg kulcsfontosságú lett a kérdés, igaz akkor az ember már nem elérhetetlen vágyálmokat kerget, így én a tech felé orientálódtam, mint egy programozó képződmény. A legviccesebb az az egészben, hogy a kb. 8 éves koromban realizálódott vonzalmam az elektronikus zenékhez végigkísért és kísér mai napig.
Azóta, az akkor elérhetetlennek tűnő álmom, hogy majd egyszer zenélni fogok egy olyan buliban, amit gyerekfejjel még el sem tudtam volna képzelni, valóra vált. Azt hiszem ezért megérte a kitartás és mivel emberek vagyunk, nagyon jó barátokat szereztem a zene által. Talán nem is az a lényeg, hogy mi akartam anno lenni, hanem az hogy az apró és ma csak butaságként feltörő álmok végül is összekötöttek hasonló gondolkodású emberekkel.
Emlékezz csak te is vissza, mi is akartál lenni nagyként?
A hangsúly természetesen nem a szolgáltatásokon, hanem a felhasználókon van. Érdekes látni a külföldi startupok sikerét, míg Magyarországon bátran kijelenthetjük, hogy az emberek berögződött ideológiák után választanak. Azt hiszem, hogy a magyarokból hiányzik a kipróbálás szelleme. Valahogy olyan mintha az emberek mindig a legszarabb szolgáltatások felé húznák egymást, alacsony az igény és ez baj.
Nemrég beszélgettem egy ismerősömmel ebben a témában, akit nyugodtan nevezhetünk átlagfelhasználónak, iWiW-en lóg amikor teheti, MSN-en chatel, Freemail-en levelezik, szóval gondolom mindenkinek ismerős embertípus. A kérdés onnan merült fel, hogy mesélte, mit szokott iWiW-en csinálni. Az ideje nagy részét azzal tölti el, hogy az ismerősei profiljait nézegeti. Kérdeztem tőle, hogy mégis mit élvez ebben? A válasz ennyi volt: “Hát, azt kell ott csinálni nem?”. Kis meglepődés után levezettem neki a Facebook példáját, hogy az ott fent lévő felhasználók mennyi funkció közül választhatnak, ha akarják, akár megoszthatják közvetlenül a fényképeiket más oldalról, rádiót hallgathatnak és ajánlhatnak egymásnak zenét, szóval igazi közösségként viselkednek. A véleménye csak annyi volt, hogy ő azt úgy se tudná megcsinálni, mivel nem ért hozzá.
Tehát a probléma még mindig innen gyökerezik szerintem, míg kint ma már tekinthetjük mindennapi használati eszköznek a számítógépet, internetet, addig itthon még mindig valami misztikus izének tekintik nagyon sokan. Félnek a felhasználók. Félnek kilépni a már sablonosan begyakorolt szokásokból és mivel “nem értenek hozzá”, ezért nem is keresik az újat, vagy az alternatívát. Ugyanez igaz valamilyen szinten a hazai webes életre is. Az emberek azért használják az adott szolgáltatást, mert mások azt mondták, hogy azt kell. Ha nincs iWiW fiókod, akkor furán néznek rád, ha MSN helyett valami más alternatív IM klienssel chatelsz, akkor már egyből számítógépzseninek tartanak. Egyszerűen beleidegződött az emberekbe az, hogy ők bizony nem akarnak oly sokat tudó webes szolgáltatást használni, mert nekik ez is jó. Félnek kipróbálni az új dolgokat és nem igazán tudnak különbséget tenni a kevés funkció és az egyszerűség között. Amíg ezek a demagógiák fent állnak, szerintem nagy változásokat se várjunk a magyar weben, nem hogy valamilyen komolyabb közösségi tartalomgenerálást.
Egyszer volt, hol nem volt, túl az Atlanti Óceánon is, élt egy startup, amit úgy hívtak Twitter. Friss volt ő, tele tervekkel így hát elindult meghódítani a világot.
Ment mendegélt, egyre több bajtársa lett, míg el nem ért kicsiny hazánkba. Sajnos az itt élő emberek nem voltak vevők a rá, így @tothbenedek nevű vitéz gondolt egyet és mashup-ot csinált. Ő lett a Turulcsirip, a magyar Twitter. A nagy Twitter közben király lett és próbát hirdetett, azé lesz a fele királysága, aki őt a legjobban le fogja nyűgözni. @tothbenedek vitéz se volt rest, segítségül hívta hát a Rókát, mindenki kedvenc böngészőjét, hogy elkápráztassa a nagy Twitter királyt. Összeszedte minden bátorságát és Csiripróka néven Firefox plugin-nal lépett elő.
A nagy Twitter királynak ez nem tetszett, az ötletet jónak gondolta ám, de szeretett volna valami pluszt @tothbenedek ajándékába. Több se @tothbenedeknek, segítségül hívta másik két bajtársát, @LacKac vitézt és @tapir vitézt, hogy lenyűgözzék a fiatal, ám kapzsi királyt.
Csodát akartak, így hát @tapir vitéz CSS-t fogott és csinált userstyle-t a Csiriprókához, mely kifényesítette azt, @LacKac pedig Growl szerű figyelmeztető plugin-t adott a Turulcsiriphez, mellyel végre összeállt a magyar csiripelők teljes eszköztára. A Turulcsiripet használók le voltak nyűgözve eme nemes tettől, ám a nagy próba napja csak ezután következett.
Beszélik, hogy akkor a nagy Twitter elég rossz passzban volt akkor, mivel 404-kel bombázta az őt zavaró felhasználókat. Ám @tothbenedek és vitéz csapata állták a próbát, jó időben és jó helyen, több, mint 1200 magyar felhasználóval lenyűgözték a királyt. Ők lettek a magyar Twitter úttörői a Turulcsirippel és hozzá kapcsolódó finomságokkal. A Twitter király pedig ahogy ígérte, nekik adta a fele királyságát, amit ők igazságosan továbbosztottak három részre. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
(Nem szívtam semmi tudatmódosító szert…)
…hogy pár éve, mikor még nem volt chat, mobil, twitter, közösségi hálózat, akkoriban hogyan tartottad a kapcsolatot a barátaiddal? Emlékszem mekkora kuriózum volt anno, ha valakinek mobiltelefonja volt. Bárhol elérhették, szinte bármikor.
Aztán jött az internetforradalom, betört az életünkbe a chat és az email. Emlékszem milyen izgatott voltam, mikor beköttetem az első internetcsomagomat, Matáv - hát úgy hívták akkoriban - volt, csiripelt a gépben a modem, alig vártam már, hogy kitáruljon előttem az a híres információs szupersztráda, amit akkoriban annyi mindenki dicsért. Felcsatlakoztam és szinte magamnak érzetem a világot, bármit megtudhattam ami érdekel, ismeretlen emberekkel beszélgethettem. Lényegében sose láttad őket élőben, de mégis annyi mindent megtudtál róluk. Sok IRC függő ismerősöm volt, akik minden este ugyanabban a szobában, ugyanazzal a társasággal töltötték az időt, pedig sose találkoztak…
Következő volt ez a webkettőnek nevezett nagy maszlag, amiben szintén te voltál a központ, pontosabban mi voltunk a központ, megoszthattál bármit a barátaiddal. Olcsóbb lett az internet is, mindenkinek hétköznapivá vált. A régi motorosok érezték a változást, az új harcosok nem élték át a forradalmat - mikor először kerestél a Google-ön, mikor először indítottad el az ICQ-t, mikor először írtál valakinek emailt. Ők egy új generáció, nekik ez már természetes. Természetes, hogy van iWiW, Facebook, MSN és sok minden más, ahol akkor és azt csinálhatnak közösen, amit akarnak.
Megváltoztak az ismerkedési szokásaink is, ma már legalább az első 10 kérdésben benne van az, hogy “Van MSN címed?” vagy “Fent vagy iWiW-en?”. Ha nincs, akkor olyan mintha nem is létezne, természetessé vált, hogy ha valakinek nincs egy kis online játszótere, akkor az egyszerűen valahogy nem számít.
Alapvető kommunikációs csatorna lett az email, chat, valamilyen közösségi hálózat, ahol egyszerűen csak tartjuk egymással a kapcsolatot. Ma már nem kell megkérdezned valakitől, hogy milyen zenét szeret, egyszerűen csak ránézel a Last.fm profiljára, nem kell megtudnod, hogy hogy érezte magát a tegnap esti bulin, csak nézd meg a Flickr vagy Picasa albumait, ha nincsenek ott a tegnap esti partyfotók, akkor nem igazán volt nagy buli. Elvesztettük az alapvető kommunikációs formákat, de helyette felgyorsultunk, hamarabb találsz hozzád illő embereket, akikkel sok a közös téma, több emberrel összefutsz online, talán igazán hosszú távú barátokat is találsz itt.
Ez a változás jó-e vagy rossz? Nem tudom, de tény, hogy rövid idő alatt hatalmasat változtatott rajtunk az a híres TV, ami mellett van egy nagy doboz és egy fura kis egérre hasonlító dolog, amivel irányítani lehet. Örülök ennek…
Azt mondtam kimaradok belőle, de csak nem tudok szó nélkül elmenni a téma mellett. Pár napja dobott a ComputerWorld egy cikket, amiben öt pontban foglalta össze, hogy miért jobb a Vista a Mac OS X-nél. Ahogy várható volt, a cikket hatalmas flame követte, átvette a Beszéljükmac és az AppleBlog is.
Nem akarok hozzáfűzni a vitához semmit, inkább szeretnék leírni egy sztorit, talán egy kapcsolat is lesz a két dolog között. Akkoriban történt mikor Gyurcsányról és haverokról kiderült, hogy bizony elkúrták. Az egész ország felháborodott, tüntetések, rongálások és más egyéb, de természetesen mindenki okos volt. A legviccesebbek azok a tüntetők voltak, akik errefelé szervezgettek félpályás útlezárásokat.
Debrecenben dolgoztam akkoriban, a buszom minden reggel 6:45-kor indult. A work 8-kor kezdődött, unalmas volt és egyhangú. Az egyik napom érdekesen szarul sikerült, nem tudom miért, maga az egész közérzetem rossz volt, a főnök is baszogatott, így tényleg nem vártam jobban semmit, mint hogy végre otthon legyek.
Hazafelé mindig kerülővel mentem, Debrecenből indult egy busz fél 4-kor Hajdúszoboszló felé, majd onnan ide Nagyhegyesre fél 5-kor. A közvetlen jártok szarok voltak mindig erre, vagy túl hamar indultak, vagy túl későn, így maradt ez a megoldás.
Mivel az emberek nagy része ilyenkor fejezte be a napi igahúzást, ezért állandó volt a tömeg, örültem mikor végre felszálltam és ellazulhattam egy kicsit. Elindultunk. Az út nem volt hosszú, kb. 30-35 perc volt átérni az átszálló helyre, ott volt még egy 20 percem a következő buszig, majd irány haza. Egyszerűnek tünt. Debrecenből kikanyarodva volt egy hosszabb egyenes szakasz és az ott ránk váró meglepetés. Rendőrautók, majd egy csomó civil, magyar zászlót lengetve és a fél utat lezárva. Igazából nem értettem soha, hogy miért zárják le az utat? Ezzel csak a többi ugyanolyan hétköznapi embert szivatják, mint amilyen én is vagyok. Nem volt jobb dolguk, mint kint állni az esőben pár hülye transzparenssel és gátolni a forgalmat, leblokkolni annak a busznak az útját, amin ültem én is többed magammal, elfáradva egy hosszú nap után, csak arra várva, hogy végre hazaérjek.
Kb. 20 percet rostokoltunk ott, mivel a forgalom csak egyoldali volt és egy nagyobb dugót sikerült összehozniuk a tüntetőknek. Negyed óra ácsorgás után kezdtem kicsit félni, hogy le fogom késni a másik buszt, majd mikor elindultunk, kinéztem az ablakon. Álltak kint az emberek az esőben és ordibálnak össze-vissza. Emlékszem, hogy a mellettem ülő csaj meg is jegyzete, hogy inkább mennétek haza a meleg házba hülyék.
A buszt természetesen lekéstem, várhattam egy órát a következőre, majd kb. este 6-ra végül hazaértem. Öröm volt, végre este, vége ennek az idióta napnak és itthon vagyok. Azon elmélkedtem vacsora közben, míg meséltem a családnak miért késtem, hogy lényegében mi értelme volt a félsávos útlezárásnak? Bizonyítani akartak valamit, vagy csak nem volt jobb dolguk? Miért nem voltak ők is otthon a családjukkal, vagy mentek inkább sörözni a haverokkal? Miért kellett mást egy fáradt nap után feltartani? Ezeken a kérdéseken gondolkoztam, gondolkozok mai napig mikor eszembe jut ez a nap. Miért kell nekünk mindig a legapróbb hülyeségeken a legjobban megakadni? Nem értem azóta se…
