Vajon mégis mi az, ami az embert a legjobban zavarja, de tabu róla beszélni, mert úgy gondolja, hogy vele nem történhet meg. Vannak tippjeim. Nem akarok célozgatni, így csak elmondom.

Visszaemlékszel, mert pár éve még érdekes volt az egész világ, éltél ahogy kell, hülye voltál a magad módján. Mindenki rólad beszélt, jófejnek tartottak és szerettek veled lógni. A tied volt minden csaj a környéken, ha háremet tartottál, az se zavart senkit, mert ez voltál te. Mindig lehetett rád számítani mindenben, te voltál a minta barát és dumagép is egyben, bármilyen bajból vagy bánatból kidumáltál bárkit, aki csak jelentett is neked valamit.

Soha nem használt ki senki, lényegében a szó jelentését se tudtad, mert veled ilyen nem fordult még elő. Megbíztál mindenkiben, akit csak egy kicsit is ismertél. Majd hirtelen jött valami és megváltozott minden, már nem te voltál a domb királya, elpártoltak mellőled az emberek akikről azt hitted, hogy mindig veled lesznek, beszívott a fekete lyuk és csak néztél ki a fejedből, hogy WTF?

Megutáltál mindent, ha hozzád szólt valaki, csak motyogtál a bajszod alatt, majd egy rövid választ dörmögtél neki, végül unott pofával vártad, hogy kilépjen a privát 90 centidből. Egyedül ültél, aki rád nézett, arról egyből azt gondoltad, hogy rólad pletykál, a gonoszságot láttad a szemében, pedig lehet, hogy csak arra járt a tekintete. Ha láttál egy kisebb közösséget, akkor inkább kerülő úton mentél, nehogy emberek között legyél.

Hibáztattad az egész világot, csak azt nem értetted, hogy miért hülyült meg mindenki, miért fordult ellened ez az egész nagy szar. Csak befele néztél kifele nem, pedig nem a világban volt a hiba, hanem te lettél egy unalmas senki. Akikről régen azt hitted, hogy a barátaid, azok most is azok, csak kirekesztetted őket, pedig régen szinte mindent tudtak rólad. Ha megszólít valaki, akkor csak elküldöd, ő pedig nem érti miért vagy vele goromba. A gonosz tekintetek sokszor csak aggódnak, nem érted miért sajnálnak vagy néznek rád rosszul, pedig csak ki kell bújnod magad mögül és meglátod te is, hogy milyen szánalom gyűlt össze ott.

Később felejtesz, nem javulsz csak felejtesz, majd beköszönt a “szarok rá” korszakod, és csak üres fapofával mész tovább. Nem törődsz semmivel, azt gondolod, hogy úgysem érdekel senkit. Persze kibújni még mindig nem tudsz magadból, pedig annyi lenne a dolgod, hogy kicsit felnézz magadra és kimássz a fekete burkodból. De nem vagy rá képes, mert egy egoista hülye vagy, aki csak azt hiszi, hogy ő a király, más csak egy kis porszem. Végül a saját levedben forrva öregszel meg egyedül, a kezdeti nemértemből közöny lesz, majd szánalom.