Igen, elért engem is a híres Seagate 7.01 probléma, halott a MacBook-om winchestere. Igazából nagy veszteség nem ért, mivel szerencsére volt backup-om mindenről, csak az idegesít, hogy most vehetek egy másik merevlemezt.
A hiba egy sima fagyásként jelentkezett. QuickSilver-ből szerettem volna megnyitni egy weboldalt, majd kaptam válaszként egy strandlabdát. Először sima QS halálra gondoltam - pár napja már szokása volt lefagyni, most már tudom miért - így egyből az Activity Monitor-ért nyúltam, hogy kilőjem. Természetesen az is lehalt, majd a Finder és szépen sorban a futó alkalmazások. Ezután figyeltem fel a gép jobb aljából kiszűrődő folyamatos klattyógó hangra - a gondolat már ekkor a fejemben volt. Jött egy force shutdown, majd többé nem bootolt be az a rendszer. A legviccesebb az, hogy a Time Machine pont backupolt közben. A halott vinyó végleg kiadta a lelkét, egyszerűen semmi se látja.
Most a külső WD-mre telepített Leopard alól írok. Ami érdekes, hogy ez a kis USB-s darab majdnem olyan gyors, mint a belső halott Seagate-em. Jelenleg ijoe-val konzultálok vinyóügyben, remélem a következő héten be is tudok szerezni egyet, mert bár mindent tökéletesen tudok használni a gépen - kivéve a Time Machine-t
- nem akarok külső vinyóra telepített Leopard alatt szenvedni.

2008. April 27., 07:01 Válasz Erre
úú :S nem irigyellek…
).
nekem nincs semmilyen backupom b*sszameg. muszáj lesz nekem is megoldanom a bekapot a(-z ugyanolyan) wd passport-omra (mint a Tied). (
Egészséget, hosszú életet az új vinyóval!
2008. April 27., 10:20 Válasz Erre
Hajaj… Részvétem.
2008. April 27., 16:12 Válasz Erre
Jó dolog a backup, ilyenkor igazán hasznos! Amióta nekem is rendszeresen fut Time Machine, sokkal nyugodtabb vagyok.
Enyémben WD van, talán tovább bírja.
2008. April 27., 16:15 Válasz Erre
Egy Samsung vinyót néztem most ki. Vélemények a Samsungokról?
2008. April 27., 16:16 Válasz Erre
Igen, én is ilyenkor tudom áldani a Time Machine-t.
2008. April 27., 18:00 Válasz Erre
backup, backup, backup!
2008. April 27., 20:45 Válasz Erre
jaja. nekem is behalt. mar 3 hete
a tunetek ugyanazok voltak mint neked. mondjuk nekem annyi szerencsem volt, hogy a gep 7 honapos.
elvittem az almariumba. mondtak, hogy kar. es kerdeztek, hogy a cseredarabra tegyenek e rendszert. mondtam: azt majd en elintezem. igy kb br 20 perc volt
nekem is volt backupom.
fontos dolog nem veszettel el, a filmek es a zenek meg potolhatoak.
2008. April 27., 23:19 Válasz Erre
Sajnos nekem már nincs gari, igaz annyira nem is zavar. Ideje egy nagyobb vinyónak már.
2008. April 28., 01:11 Válasz Erre
hát részvét… még szerencse, hogy van backupod… ha jól tudom, nem is olyan rég kezdted el menteni az adataidat… mintha csak megérezted volna…
2008. April 28., 01:31 Válasz Erre
Meg is éreztem.
2008. April 28., 19:00 Válasz Erre
3 hete vettem egy 3/4 éves macbookot, 1 nap használat után behalt a vinyója… Holnap megyek érte, 2 hét volt a javítás. Mondhatni nem jó tapasztalataim vannak a gépről. Az iMac-emmel semmi problémám nem volt.
2008. April 29., 08:54 Válasz Erre
hát sajnálom, remélem van mindenről mentésed!hazamegyek backuppolok gyorsan én is:)