Nem is igazán tudom hol indult a webkettes rádiózás, talán a Last.fm volt az első, ami igazán jól csinálta, legalább is a felhasználók számából ítélve. Természetesen a weben nem áll meg az élet, időközben rengeteg hasonló szolgáltatás indult el (Imeem, Deezer), így ma már szinte mindenki elérheti ezeket a lehetőségeket és a mögöttük lévő több millió zenét.
Én még emlékszem azokra az időkre, amikor nagy szónak számított, ha egy 5GB-os mp3 library-vel rendelkeztél, a sok éjszakára, amit eltöltöttél a DC és társai előtt új zenére vadászva. Ma csak annyi a dolgod, hogy fellépsz az egyik fentebb említett oldalra és máris zenék milliói várják azt, hogy hallgasd őket. Az igazi áttörés persze az lenne, ha lenne egy olyan alkalmazás, ami egy szofisztikált felületen tudná megcsinálni azt, hogy a beírt előadó összes zenéjét kidobja, majd onnan egyszerűen tudjuk hallgatni az albumait. A Spotify valami hasonlót ígér.
Már figyelem a szolgáltatást egy ideje, az egész egy letölthető kliens mögötti hatalmas médiatár és rádió, szinte bármit megtalálhatunk ezen keresztül. Hosszú várakozás után végre ma megkaptam a meghívómat, viszont mielőtt bármit is tudtam volna csinálni, az oldal “figyelmesen” jelezte, hogy sajnos a szolgáltatás még nem elérhető itthonról. Szerencsére a Hotspot Shieldet beizzítva tudunk regisztrálni, majd letölteni a klienst. A programhoz szerencsére már nem szükséges a proxy szerver (remélem ez így is marad), így egyszerűen tudjuk használni. A felület nagyon hasonló az iTunes-hoz, egy ízléses sötét témába burkolózott alkalmazás. Bal oldalon a főbb menük, felül a kereső, egy oda-vissza gomb és középen pedig maga a zenék.

A keresőbe beírva egy zene címét, egy albumot vagy egy előadót, a rendszer azonnal kereséshez lát (P2P feeling), majd alul a listában kidobja a találatokat. Ránéztem pár kisebb előadóra is, minden keresésnél talált legalább 3 dalt az adott emberkétől. Mondhatjuk azt, hogy a kínálat közel tökéletes. A találatokra duplaklikkelve azonnal elindul a zene is, szinte mintha a gépünkről hallgatnánk azt. A rendszer szerencsére cacheli a meghallgatott dalokat, így nem kell állandóan letöltögetni a fájlokat.
Feltevődik a kérdés, hogy letölthetők-e ezek a zenék? Természetesen nem, mivel a Spotify webrádiónak mondja magát, nem egy újabb MP3 letöltő alkalmazásnak. Ezen az egy hátrányon kívül szinte bármit megtehetünk a zenékkel, lejátszási listába rendezhetjük, korlátlan számban hallgathatjuk, vagy megoszthatjuk egy másik Spotify felhasználóval. A szolgáltatás tartalmaz egy Last.fm-hez hasonló webrádiós felületet is, ahol műfajok és idő szerint hallgathatunk zenét.
Az ingyenes rendszer jelenleg meghívásos alapon működik, vagy előfizethetünk rá havi pár ezer forintért és nem kell meghívóra várnunk. Ha jól értelmeztem az oldalt, akkor a fizetős verzió itthon is elérhető, így aki nem sajnálja a pénzt a kényelemért, annak bátran ajánlom a Spotify-t.
(Mielőtt a hozzászólásokban meghívót kérnétek, elmondom, hogy jelenleg csak a fizetős verzió ígér 20 db invite-ot, én pedig az ingyenes szolgáltatást használom, így nem rendelkezek meghívóval)
Egyébként te használod a posztban leírt szolgáltatásokat vagy hasonló lehetőségeket?



2008. November 3., 06:27 Válasz Erre
Rendszeresen a Deezert használtam, egészen addig, amíg rá nem találtam a Groovesharkra. Nekem most az a nyerő.
Ismered?
2008. November 3., 10:26 Válasz Erre
last.fm-et használom, de azt is igazából azért mert szépen dokumentálja a lejátszási listám és meg tudom nézni, hogy az elmult héten melyik számot hallgattam legtöbbet…
2008. November 5., 15:29 Válasz Erre
hello,
én is a last.fm-et szoktam használni. a számítógépre készített kliensét nem favorizálom, de sokat hallgatom iPhone kliensen és webes felületen.
ezt a spotify-t szivesen kipróbálnám.
üdv.,
kese
2008. November 5., 15:31 Válasz Erre
Nagyon jó cucc, mióta megvan azóta szinte csak ezen hallgatok zenét.
2008. November 5., 19:40 Válasz Erre
majd valahonna csórizok meghívót!
2008. November 10., 23:37 Válasz Erre
Hogy hasznalod? Ugyebar csak US-bol mukodtetheto. proxy?
2008. November 10., 23:57 Válasz Erre
Proxy-n keresztül regeltem, használtam egy ideig, viszont tegnap szólt a kliens, hogy mivel nem a beállított országból csatlakoztam - szerinte éppen úton vagyok
- ezért 14 napig fog még működni a szolgáltatás erről a helyről. Ami érdekes, hogy még ma is 14 napot írt, úgyhogy kíváncsi leszek, hogy ezután is menni fog-e.
Egyébként az USA-ban nem elérhető még.
2008. November 22., 18:09 Válasz Erre
Tíz “kis” előadóból nyolchoz egyáltalán nem dobott ki semmit, illetve az egyiket, mint művészt megtalálta, de zenét nem lelt hozzá…
Egy hat albumos, Warp művészhez egyetlen számot találni pedig gyalázat…
Van még mit fejlődnie ennek a szpotifájnak… :/
2008. December 10., 23:13 Válasz Erre
Van egy meghívom, kinek kell?
2008. December 10., 23:23 Válasz Erre
Még egy dolog, lehet proxy-n keresztül hallgatni Spotify-t (szerencsére nekem megy normál üzemmódban is, bebe
), a beállításoknál kell megadni proxy szervert, username-t, password-t stb… és akkor elvileg működik normálisan.
2008. December 11., 20:46 Válasz Erre
Ahogy írtam, nekem is működik proxyn keresztül, bár két hét után beszól, hogy nem egyezik az ország, így sajna nem jó.