Két laptop-om van itthon, az egyik a MacBook, a másik pedig az előző Windows-os PC-m, ami ott áll szabadon rengeteg hellyel a HDD-n. Erre szerettem volna menteni az adataimat wifi-n keresztül a Time Machine-nel.
Két apró hiba volt a rendszerben, az egyik, hogy az Apple hivatalosan nem támogatja a Samba megosztásokra való backupot. Erre van megoldás, amivel be tudjuk kapcsolni az unsupported hálózati megosztást, amit ezután ki is tudunk választani a Time Machine beállításaiban, de valamiért a backup nem sikerül. Szerencsére a második hibára is van gyógyír, igaz kicsit hackelős az egész folyamat, de ha megcsináltuk, akkor a Time Machine ezután tud menteni a másik Windows-os gépre is.
Kapcsoljuk be Terminal-ból a nem támogatott megosztások megjelenítését a Time Machine beállításokban. Ehhez a következő parancsot kell futtatni:
defaults write com.apple.systempreferences TMShowUnsupportedNetworkVolumes 1
Ezután fel kell csatlakoztatnunk Finder-ben a használni kívánt megosztást. Ha készen vagyunk, akkor kapcsoljuk be a System Preferences-ből a Time Machine-t, majd láthatjuk, hogy megjelent a listában a felmountolt hálózati megosztás is. Válasszuk ki, majd indítsuk el a backup-ot. A Time Machine disk image-ekbe menti le a fájlokat, viszont valamiért nem sikerül létrehoznia azt a másik gépen.

Ezt kell áthidalnunk azzal, hogy mi magunk hozzuk létre ezt a disk image-et a Disk Utility segítségével. Miközben a Time Machine próbálja létrehozni a másik gépen ezt a fájlt, nyissuk meg a megosztást Finder-ben. Láthatjuk, hogy megjelent az említett disk image, ami egy egyedi nevet kap (számítógép neve_mac address.sparsebundle). Erre a fájlnévre szükségünk lesz, úgyhogy másoljuk ki azt, majd indítsuk el a Disk Utility-t. Felül az eszköztáron kattintsunk a “New Image” ikonra, majd hozzunk létre egy új imaget, amibe később fogjuk menteni a fájlokat. Az ott lévő paramétereket a következőképpen adjuk meg:
- Save As: ez az új disk image neve, ide illesszük be az előbb kimásolt fájl nevét. Fontos, hogy pontosan ugyanazt a nevet használjuk, amit a Time Machine is használ.
- Where: itt adhatjuk meg hova mentse ezt a fájlt, célszerű a Desktop-ra menteni.
- Volume Name: a disk image neve. Ide bármit megadhatunk, nálam ez “Backup”.
- Volume Size: méret, a lenyíló listában válasszuk a Custom menüpontot, majd adjunk meg akkora méretet, amekkorát szeretnénk backup-ra fordítani. Nekem a 20GB elég volt.
- Volume Format: ezt állítsuk Mac OS Extended (Journaled) típusra.
- Encryption: ezt hagyjuk none-on.
- Partition: válasszuk ki a No Partition Map opciót.
- Image Format: ezt állítsuk sparse bundle disk image-re
Ha mindent rendben találtunk akkor kattintsunk a Create gombra és a Disk Utility létrehozza nekünk az új disk image-et. Közben valószínűleg kaptunk is egy hibaüzenetet a Time Machine-től, hogy nem sikerült létrehoznia a backup fájlt (“Time Machine Error - The backup disk image could not be created.”). Ezzel ne foglalkozzunk, hanem másoljuk a frissen létrehozott disk image-t a megosztásba. A Desktop-on maradt fájlt törölhetjük, erre nem lesz már szükség. Ha készen vagyunk, akkor pedig válasszuk ki Time Machine menüsoron lévő ikonjára kattintással a “Backup Now” menüpontot. Ha mindent jól csináltunk, akkor a Time Machine máris megkezdi a kiválaszott fájlok mentését a másik gépünkre.



2008. Március 31., 23:33 Válasz Erre
[…] wyctim.blog » Blog Archive » Time Machine használata Windowsos megosztással wyctim samba megosztasra backupol (tags: wyctim win windows samba timemachine tm osx backup) […]
2008. Április 4., 13:34 Válasz Erre
A parancs kiadása után kell log-in-out, vagy restart, vagy egyből jónak kellene lennie? Nekem nem akar ez működni 10.5.2 alatt.
2008. Április 4., 13:41 Válasz Erre
[Ez a #911 hozzászólás idézete]
Egyből működnie kellene, én legalább is nem csináltam logout-ot vagy restartot. Az a lényeg, hogy a parancs kiadása közben ne legyen bekapcsolva a TM.
2008. Április 4., 21:26 Válasz Erre
Köszi, akkor meg fogom majd így próbálni. Hétvégén nem vagyok ugyanabban a környezetben, mint hétköznap, így akkor majd jelentkezem hétfőn.
2008. Április 8., 16:08 Válasz Erre
Sikerült TM-ben kiválasztani a megosztást. El is kezdené rá a backup-ot. Létrehoztam az új image-t, de nekem csak macaddr.sparsebundle nevet kreált, így azt hoztam létre. Utána átmásoltam az smb megosztásra, de nem kezd el rá backupolni, errorozik. Mit csinálhatok rosszul?
2008. Április 8., 16:49 Válasz Erre
[Ez a #946 hozzászólás idézete]
Mit ír pontosan?
2008. Április 8., 16:58 Válasz Erre
The backup volume could not be found. Tehát valahogy mégsem találja.
2008. Április 8., 17:23 Válasz Erre
[Ez a #950 hozzászólás idézete]
Próbáld meg azt, hogy kikapcsolod teljesen a Time Machine-t, majd felmountolod megint a megosztást, és kiválasztod újra a TM beállításaiban.
2008. Április 8., 17:45 Válasz Erre
Ezt már próbáltam, de nem nyertem hangszórót. Nekem az a furcsa, hogy azt írtad, hogy a gép nevével kell, h kezdődjön a file, nekem viszont a mac címmel kezdődik.
2008. Április 8., 17:57 Válasz Erre
[Ez a #952 hozzászólás idézete]
Ezt igazából nem tudom miért, wifin, vagy etherneten menne a backup?
2008. Április 8., 19:47 Válasz Erre
Etherneten. Próbáltam eddig egy samba-val megosztott mappaba es egy halozati vinyo-ra, ami szintén smb-n keresztül látszódik a halon.
Igaz, Te win-t írtál, h azon próbáltad. Esetleg nem ez lehet a baj?
2008. Április 9., 12:01 Válasz Erre
[Ez a #954 hozzászólás idézete]
Meglehet, én simán egy másik Wines gépre tolom így. Azt írtad csak MAC address alapján csinált fájlnevet. Próbáld meg a fent leírt formában létrehozni a sparseimage-et, esetleg nevezd át a géped.
Nézd meg még egyszer, hogy biztos mindent jól állítottál be, amikor létrehoztad azt, stb. Egyéb ötletem sajnos nekem sincs…
2008. Április 10., 15:07 Válasz Erre
Na, sikerült nagynehezen.
Samba megosztásra nem volt hajlandó működni, de ahogyan Te írtad, win-re simán megy pontosan így, ahogyan leírtad.
Azért érdekelne, hogy sambara miert nem sikerult neki. Win-re hozza a gép nevet is szépen.
Köszi a segítséget!
2008. Május 25., 01:41 Válasz Erre
[…] gép adatainak mentéséhez kezdetben megpróbáltam a Wyctim által is leírt módszert, de nem nagyon akart működni sok küzdés után sem, így egy 1 TB-os Time Capsule lett a társam […]